2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Méhen belül fertőződött koronavírussal a magzat

Bulgáriában kimutatták a koronavírus átterjedését egy terhes nő és magzata között – közölte ujszo.com szerint Ilijan Trajanov, Pazardzsik városi kórháza szülészeti-ginekológiai osztályának vezetője a NovaTV bolgár televíziónak adott interjújában.

„Az anya megfertőződése a koronavírussal, a magzat kórképe (a terhesség alatti növekedés-visszamaradása, illetve a magzatvíz csökkenése volt megfigyelhető), valamint az újszülött kislány szervezetében laborvizsgálatok során kimutatott antitestek megerősítik következtetésünket, hogy a gyermek a méhen belül fertőződött meg” – mondta az ujszo.com szerint az orvos.

Trajanov szerint a 28 éves anya a terhesség nyolcadik hónapjában fertőződött meg koronavírussal a múlt év végén. Köhögés mellett láz tünetei jelentkeztek nála.

A magzat növekedés-visszamaradása miatt császármetszést kellett végrehajtani a természetes szülés várt időpontja előtt két héttel. Az orvos elmondása szerint a kislány 2,75 kilogrammal és 46 centiméterrel jött világra. Hozzátette, hogy jelenleg mind az anya, mind gyermeke otthon van, jól vannak, a következő napokban a kislányon még további laborvizsgálatokat végeznek el antitestek kimutatására.

(forrás: ujszo.com)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés