hirdetés
2022. szeptember. 30., péntek - Jeromos.
hirdetés

Magyar segítséget is vár Szlovákia

A környező országoktól, így Magyarországtól is segítséget vár Szlovákia, ahol keddtől több körzetben szükségállapotot hirdettek. Csütörtökön mintegy kétezer szlovák orvos felmondása lép életbe.

December 1-én mintegy kétezer szlovákiai orvos felmondása lép hatályba, mivel a kormány nem teljesítette az Orvosok Szakszervezete (LOZ) béremelési követelését.

A LOZ minden orvos számára 700 eurós (több mint 200 ezer forint) béremelést követel, de a kormány csak 300 eurós emelést kínál, azt is két részletben (kétszáz eurót januártól, további százat októbertől). A tárgyalások korábban kudarcba fulladtak, ami miatt a felek egymást vádolták. A kormány nyomására több százan visszavonták a felmondásukat, de mintegy kétezren kitartanak az elhatározásuk mellett.

Feltételezések szerint csütörtöktől ötszáz szakorvos fog hiányozni a létesítményekből. Több osztályt összevonhatnak a felmondási hullám után. Egyes intézmények akár meg is szűnhetnek, a személyzetet pedig elbocsáthatják. Ivan Uhliarik egészségügyi miniszter már kedden bejelentette, hogy az érintett – főleg észak-szlovákiai – kórházakban szükségállapotot vezetnek be. Ez alapján kötelezni lehet majd a felmondott orvosokat a munkavégzésre, vagy pedig büntetőeljárást indítanak ellenük.

Uhliarik tárgyalt a cseh, az ukrán és a magyar hatóságokkal is az egészségügyi ellátás biztosításáról, illetve a tárca felvette a kapcsolatot munkaközvetítő ügynökségekkel. A cseh intézmények már jelezték, hogy vészhelyzet esetén fogadják a Szlovákiából érkező betegeket. A magyar hatóságok tudomásul vették a szlovák kérést, álláspontot még nem fogalmaztak meg. A Bumm.sk a rezidens orvosok akciójára utalva megjegyzi, hogy Magyarországon is elképzelhető egy hasonló tiltakozóhullám.

(forrás: [origo])
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink