hirdetés
hirdetés
2019. december. 16., hétfő - Etelka, Aletta.
hirdetés

Közösen indítanak nővérképzést a történelmi egyházak

Közösen indítanak egészségügyi szakképzést a történelmi egyházak. Az erről szóló szándéknyilatkozatot szerdán Budapesten, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) székházában írták alá a Szent Ferenc-kórház, a Betegápoló Irgalmasrendi Kórházak, a Bethesda Gyermekkórház és a Mazsihisz Szeretetkórház fenntartói és a kórházak vezetői, valamint a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke.

hirdetés

A nyilatkozat szerint az oktatási központ előkészítési és megvalósítási munkáit az egyházi fenntartók által 2018 novemberében alapított Egyházi Kórházak Egyesülése (EKE) végzi. A szakképzési koncepciót a Gál Ferenc Főiskola alakítja ki. A képzés helye terveik szerint a jelenleg állami tulajdonban lévő Budapest II. kerületi, Tárogató út 84-90. alatti ingatlan lesz.

Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója, az EKE elnöke az MTI-nek elmondta: a Tárogató úti ingatlan eredetileg az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció anyaháza volt, amelyben a kongregáció nővérképző intézete működött. Az intézet oktatókórháza a Széher úti Szent Ferenc-kórház volt. A nővérképzőt a második világháború után államosították, az épületben iskola, tüdőbeteg gyerekek iskolája, majd a Pest Megyei Tanács Budagyöngye kórháza működött, 2003 óta pedig üresen áll. A nővérképző intézet létrehozásával az épület tehát visszakapná eredeti funkcióját – tette hozzá a főigazgató.

Toldy-Schedel Emil szólt arról is: a jelenleg működő egyházi kórházak vezetői és fenntartói látják, hogy folyamatosan csökken a betegágy mellett dolgozók száma, és tudják, hogy ennek megállításához nem elég iskolát létrehozni, hanem a diákok odaáramlását is biztosítani kell. Azt gondolják, hogy az egyházi általános és középiskolákban szerte az országban sok olyan diák tanul, akiknek karrierlehetőség Budapestre kerülni. A diákoknak a képzés ideje alatt és azt követően szállást biztosítanának. A Tárogató úti telek alkalmas arra is, hogy apartmanokat alakítsanak ki rajta, ahol a képzés utáni 3-5 évben lakhatnak a fiatalok. Az EKE elnöke hozzátette: mindezek mellett az egyházi intézmény képes "etikai normarendszert" és "védett közeget" biztosítani diákjainak, ami főleg a vidékről érkező fiatalok családjainak fontos. Toldy-Schedel Emil reményei szerint a kormány támogató döntése után elkezdhetik a konkrét munkát, és 2021 szeptemberében elindulhat a képzés.

A nyilatkozat aláírása előtt Heisler András, a Mazsihisz elnöke arról beszélt: az egyházi egészségügyi intézmények túl azon, hogy komoly szakmai szolgáltatást nyújtanak, a betegeknek lelki támaszt is adnak, amit más kórházakban nem kapnak meg. Szólt arról is: több olyan fórum van, amelyen a keresztény és zsidó egyházak párbeszédet folytatnak egymással. Ennél is fontosabb azonban, hogy az egyházak megtalálják azokat a célokat, amelyekért együtt tudnak dolgozni. A négy egyház ezt a közös célt az egészségügyi ellátásban találta meg. Hozzátette: ez "hosszú út lesz, amelyet apró lépésekkel fogunk végigjárni a történelmi egyházakra jellemző szelíd türelemmel".

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink