2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Kitüntetés a tisztifőorvosnak

A Szent Adalbert-díjat adományozza a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Müller Cecília országos tiszti főorvosnak, az elismerést csütörtökön délután a fővárosban adják át, írja a Magyar Nemzet.

A Szent Adalbertről (az esztergomi egyházmegye védőszentjéről, aki megkeresztelte Szent Istvánt) elnevezett díj odaítéléséről ellenszavazat nélkül döntött a KÉSZ elnöksége. Az elismerést többek között azért a munkáért nyújtják át, amelyet az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány alatt, a veszélyhelyzet elrendelése után végzett. A KÉSZ kiemelte: „Müller Cecília márciustól kezdve úgy vette fel a hirtelen rászakadt közszereplés sebességét, mintha ezer éve, nap mint nap ezt csinálta volna, és többek között ezért egy ország kedvelte meg.”

A KÉSZ úgy tapasztalta, hogy az országos tiszti főorvos egy olyan keresztény ember, aki mindig mosolyog, akkor is, amikor komoly. „A derűs, nevető lelke, a töretlen istenhite akkor is átsüt tekintetén”. „Bármi dőreséget mondtak neki, bármi aljasat kérdeztek tőle, bármily ocsmányságot rajzoltak róla, a szeme sem rebbent, csak tette a dolgát rendületlenül, és beszélt a gyógyulásról a betegnek, a védekezésről az egészségesnek, az unokáról a nagymamának, a szülőkről és a nagyszülőkről a gyerekeknek, a kisbabákról a fiataloknak. Az életről magáról, a kézmosástól a szent házasságig, a születéstől a meghalásig” – indokolta a Magyar Nemzet szerint a díj odaítélését a KÉSZ.

A Szent Adalbert-díjat a KÉSZ 2011-ben adta át először, akkor Járóka Lívia európai parlamenti képviselőnek, azóta pedig mások mellett Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Velkey György orvos, az MRE Bethesda Gyermekkórház főigazgatója és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom is megkapta az elismerést.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink