2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Két nap alatt háromszáz beteg - A vízzel lehet baj?

Hétfő óta tömegesen jelentkeznek a betegek hasmenéses, lázas panaszokkal Domoszlón és Kisnánán, írja a HEOL.

Domoszlón két nap alatt csaknem háromszázan látogatták meg körzeti orvosukat hasonló tünetekkel. A polgármesterek tudnak a járványszerű folyamatról, amelyet a napokban jelentettek az illetékes közegészségügyi szakhatóságnak. A két településnek közös a forráskútja ezért gondolják többen, hogy talán az ivóvíz a fertőzött, ám akadnak olyanok is, akik szerint nem a víz a baj okozója.

A domoszlóiakéhoz hasonló tünetekkel jelentkeztek a kisnánai orvosnál is. Dr. Nagy Éva arról tájékoztatta a HEOL-t, hogy valóban megugrott a betegek száma.

– Hétfőn kezdődtek itt is a tömeges megbetegedések. A gyerekektől, a felnőtteken át, az idősebb korosztályig jöttek hasmenéses, hányós panaszokkal. Általában pár nap alatt lefolyik a betegség, de ez nagyban függ a páciens szervezetétől – tudatta a doktornő.

Mindkét település polgármestere tud a járványszerű folyamatról, amelyet a napokban jelentettek is az illetékes közegészségügyi szakhatóságnak. Ennek eredményeként további óvintézkedéseket is hoztak, hangosbemondón kérték a lakosokat, hogy az ivóvizet csak forralás után visszahűtve fogyasszák.

Jelenleg a kormányhivatal és a gyöngyösi vízmű szakemberei is keresik az okokat. Mindkét település közkonyháján elvégezték a szükséges mintavételeket is, amelyeknek eredménye szintén pár nap múlva várható.

(forrás: HEOL)
hirdetés

Könyveink