2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Idős betegeket ölhettek meg – újranyitották az aktát

Új nyomozást indít a rendőrség egy dél-angliai város egyik kórházában történt halálesetek ügyében – írja a BBC nyomán a hvg.hu.

A Gosport War Memorial Hospitalban 1987 és 2001 között történt több gyanús haláleset is, egy vizsgálat tavaly pedig arra jutott, hogy 456 beteg halt meg az intézményben a veszélyes mértékben adagolt gyógyszerek miatt. Mindeddig senkit nem ítéltek el az ügyben, de a rendőrség most átfogó és független vizsgálatot ígér, beleértve a gyilkosság gyanúját is – írja a BBC nyomán a hvg.hu.

Először 1998-ban merült fel, hogy valami gond lehet a kórházban, amikor egy idős asszony a csípőműtétje után rehabilitációra érkezve az intézménybe belehalt a kezelésbe, a családja pedig feljelentést tett a rendőrségen. Ezután több család is jelezte a rendőrségen, hogy kétségeik vannak a kórházban alkalmazott gyógyszerezéssel kapcsolatban.

Végül 2013-ban állapította meg egy halottkémi vizsgálat egy betegről, hogy a gyógyszerezése hozzájárult a halálához, majd 90 haláleset ügyében az egészségügyi miniszter is vizsgálatot indított. Ezután egy tavaly nyáron közzétett jelentés jutott arra, hogy 456 beteg esetében lehet szó arról, hogy a nekik adott fájdalomcsillapítók miatt haltak meg.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

hirdetés

Könyveink