2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Egészség kapuja

Magyarországnak erősítenie kell az együttműködést Kínával az egészségügy területén, a távol-keleti országot a kormány ezen a téren is kiemelt partnernek tekinti, mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, az Egészség kapuja című egészséggazdasági kiállítás konferenciáján.

A 16 közép- és kelet-európai ország részvételével rendezett konferencián Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az egészség a fejlődés egyik alappillére, így az egészségügy a gazdasági fejlődéshez is hozzájárul. Kiemelte, hogy a világgazdaság átalakulása közepette új növekedési centrumok jelennek meg, miközben az Európai Unió az alacsony növekedés csapdájába került és a nyugati országok gazdasági növekedése a következő években is 2 százalék alatt maradhat. A közép-európai régió országai azonban az uniós növekedési átlag csaknem dupláját is képesek elérni, Magyarország pedig, a támogató gazdaságpolitikának és szabályozási környezetnek köszönhetően idén és jövőre is 4 százalék feletti bővüléssel számolhat, tette hozzá.

Varga Mihály kiemelte: a régió az egészségipar terén is jól teljesít, Magyarországon pedig nemcsak jövője, de hagyománya is van az ágazatnak, hiszen az ipari gyógyszergyártást az elsők között indította el, a 20-as évekre pedig a világ egyik legjelentősebb gyógyszergyártó-kapacitását építette ki. Magyarországon az ipar ágazatai között az egy főre jutó hozzáadott értéket tekintve az egészségügy a harmadik helyet foglalja el, emellett egyre több kutatás-fejlesztési központ jön létre országszerte, mondta. A gyógyszerpiacot belátható időn belül mind mennyiségi, mind minőségi szempontból Kína uralhatja, ezért a két ország együttműködésének erősítése ezen a téren is különösen fontos, hangsúlyozta Varga Mihály.  

Li Bin, a Kínai Népköztársaság egészségügyi és családtervezési bizottságának minisztere kijelentette, hogy Kína a térség államait az Európai Unió fejlődési motorjának tekinti. Hozzátette, hogy az egészségügyi együttműködéseket többek között a szabályozás és a szabványok, a kutatás-fejlesztés és a stratégiaalkotás terén is fejleszteni kívánják.

A kínai szakminiszter az egészségügy integrációját sürgette más ágazatokkal, többek között a turizmussal, az informatikával és a digitalizációval, a sporttal, valamint az élelmiszeriparral, emellett az egészségügyben rejlő és rohamosan gyarapodó adatmennyiség, a big data hasznosítását szorgalmazta az "okos egészségügy" megteremtése érdekében.

A konferencia keretében a két fél képviselői egészségipari, egyetemi és vállalati együttműködésekről szóló megállapodásokat is aláírtak.

 

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink