2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Segítenék az EU fellépését egészségügyi vészhelyzetekben

Az Európai Parlament elfogadta kedden az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hatáskörének kiterjesztésére irányuló javaslatot, amely magasabb fokú felkészültséget biztosít majd az egészségügyi válsághelyzetek uniós szintű kezeléséhez.

Az Európai Parlament strasbourgi ülésén 542 szavazattal, 43 ellenszavazattal és kilenc tartózkodás mellett elfogadott új jogszabály révén az uniónak nagyobb tere lesz a cselekvésre esetleges jövőbeli járványok megelőzéséhez, illetve megfékezéséhez. Közölték: az ECDC szorosan együttműködik majd az Európai Bizottsággal, a tagállami hatóságokkal, az uniós testületekkel és a nemzetközi szervezetekkel. A központ koordinálja majd uniós szinten, hogy az adatok gyűjtése, hitelesítése, elemzése és közzététele egységes legyen, és ezzel időszerű és összehasonlítható adatok álljanak rendelkezésre mindenki számára. Szorosan figyelemmel fogja kísérni, hogy a nemzeti egészségügyi rendszerek mennyire eredményesek a fertőző betegségek észlelésében, megelőzésében, megfékezésében és leküzdésében, valamint felméri az esetleges hiányosságokat, és tudományos alapú ajánlásokat ad ki.

Az EP-képviselők elfogadtak egy olyan megállapodást, amely a határokon át terjedő súlyos egészségügyi veszélyek felkészültebb elhárításáról szól. Az új szabályokkal mind uniós, mind tagállami szinten javítani akarják a megelőzés, a felkészülés és a reagálás eredményességét. Feljogosítják továbbá az Európai Bizottságot arra, hogy uniós szinten népegészségügyi szükséghelyzetet hirdessen ki, és ezzel fokozza az unión belüli együttműködést, felgyorsítsa az ellenintézkedések kidolgozását és az egészségügyi készletek felhalmozását.

Az új jogszabály emellett a gyógyszerek és gyógyászati eszközök közös beszerzésének eljárását is egyértelműsíti kívánja. A jövőben például az uniós szinten közösen beszerzett termékek esetében korlátozni lehet majd a részt vevő országok párhuzamos közbeszerzési és tárgyalási tevékenységeit, közölték.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink