2025. október. 26., vasárnap - Dömötör.
hirdetés
hirdetés

Angliában a 20 év alatti terhes nők 45 százaléka dohányzik - folytatás

Egy friss angol kutatás - mely az elmúlt 50 év vizsgálati anyagait foglalja össze a témában, szám szerint 172-őt - eredményei azt mutatják, hogy azon kismamák számára, akik a terhességük alatt is dohányoznak, 25 százalékkal nő a kockázata, hogy gyermekük valamilyen testi rendellenességgel, például deformált, hiányzó végtagokkal vagy ajakhasadékkal születik meg. Szintén magas a vetélés vagy a kritikusan alacsony születési súly kockázata. A cikk első felét itt olvashatja.

Népegészségügyi termékdíj – de mégsem

2010 novemberében a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma egy tájékoztatót nyújtott be az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának A dohányzási szokásokról és az egészségpolitika ez irányú feladatairól címmel, mely főleg 2009-es adatokra és felmérésekre támaszkodik. A tájékoztató egy egész fejezetet szentelt a népegészségügyi termékdíjnak. Az alapvető gondolat az volt, hogy 2011-től kezdődően szálanként illetve a vágott/őrölt dohány esetében grammonként 0,08 forintos termékdíjat vetnek ki, ami erős dohányosoknál havonta átlagosan mintegy 45-50 forint többletköltséget jelentett volna.

A 2009-es fogyasztást alapul véve ez mintegy 1,2 milliárd forint éves bevételt jelentett volna, melyet egyrészt a dohányzás visszaszorítását célzó programok támogatására, másrészt a már működő projektek fenntartására, továbbfejlesztésére fordítottak volna. A tájékoztató a megelőzésnek illetve a visszaszorításnak csak az első ütemét vázolta fel, mely 3-5 évig tartott volna, a termékdíj fokozatos, inflációhoz igazodó növelésével. Ezt követően a rendszer felülvizsgálata lett volna indokolt, vélhetően a következő ütem megtervezéséhez és elindításához. A terv azonban füstbement.

A Matolcsy György által júniusban benyújtott tervezet már a dohánytermékek jövedéki adójának 2,4 százalékos emelése mellett foglalt állást. Ezt a megoldást eredetileg a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma is megemlítette tájékoztatójában, ám végül elvetette, a termékdíj bevezetését támogatva.

A történet múlt hét kedden azzal végződött, hogy az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottsága elé egy nappal korábban beterjesztett javaslat indoklását alapul véve a parlament úgy döntött: nem emeli meg a dohánytermékek jövedéki adóját. Az ok: a dohánytermékek adóztatásának szerkezeti átalakításához hosszú távú stratégia kialakítása szükséges, amelynek lényege, hogy az azonosan káros termékek azonos mértékben adózzanak.

Optimista WHO-jelentés

A WHO (World Health Organization) szerint napjainkban a megelőzhető halálokok között első helyen a dohányzás áll, mely évente több áldozatot szed, mint a malária, a tuberkolózis és a HIV-fertőzés együttesen. Magyarországon minden ötödik haláleset hozható összefüggésbe a dohányzással, a tüdőrák okozta halálesetek számát tekintve pedig világelsők vagyunk, a teljes népesség relációjában.

Az Egészségügyi Világszervezet éves jelentésében pozitív eredményekről számolt be. Mára 19 országban több mint 1 milliárd ember figyelmét hívják fel olyan színes, képes reklámok a dohányzás veszélyeire, melyek dohánytermékek csomagolását használják fel. A fenti országokban az ilyen „anti-reklámok” feltüntetésére törvény kötelezi a gyártókat. Ez óriási előrelépés, a két évvel ezelőtti 547 millió érintetthez képest. Az elmúlt évben a jelentés szerint mintegy 6 millió ember lelte halálát a dohányzás közvetlen vagy közvetett hatásának köszönhetően, de ez a szám 2030-ra akár 8 millióra is nőhet, ezért a WHO a jövőben is folytatja erőteljes kampányát a dohányzás ellen. Így is jelentős eredménynek számít például, hogy immár 27 ország növelte a dohánytermékek utáni járulékterheket az eredeti ár 75 százalékára.


A cikk első felét itt olvashatja.

G.K.
a szerző cikkei

Portrusching Gábor
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)

Kapcsolódó fájlok

hirdetés

Könyveink

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...