hirdetés
2022. május. 23., hétfő - Dezső.
hirdetés

A múlt héten Izraelben azonosították a legtöbb fertőzöttet lakosságarányosan

Hamarosan megszűnik a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége, közölte hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök. Nemzetközi kitekintés.

Johnson egyelőre nem fedte fel, hogy a beutazóknak mikortól nem kell alávetniük magukat koronavírus-szűrésnek. Az időpontot Grant Shapps közlekedési miniszter jelenti majd be a londoni parlamentben.

A brit kormányfő vidéki látogatásán, újságíróknak nyilatkozva elmondta: a beutazás utáni tesztelési kötelezettség a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utazók esetében szűnik meg. Johnson egyértelművé tette hétfői nyilatkozatában, hogy a teljes körű oltottság ebben az esetben két beadott oltási adagot jelent.

Brit politikusok korábban már tettek utalásokat arra a lehetőségre, hogy a jövőben azok számítanának teljesen beoltottnak, akik három vakcinadózist kaptak, de hivatalosan ez még nem merült fel. Johnson szerint a brit kormány meg akarja mutatni, hogy Anglia nyitott az utazók előtt, és ennek érdekében úgy módosítja a szabályozást, hogy a külföldről érkezőknek hamarosan nem lesz kötelező a beutazás utáni koronavírus-teszt. Hozzátette: az eddigi meghozott kemény döntéseknek köszönhetően jelenleg Nagy-Britannia a legnyitottabb gazdaság és a legnyitottabb társadalom egész Európában.

A brit kormányfő szerint továbbra is indokolt az óvatosság, de a járványügyi mutatók most már jól láthatóan javulnak. A brit egészségügyi minisztérium járványügyi adatai azt mutatják, hogy valóban visszavonulóban van a koronavírus-járvány az Egyesült Királyságban. A szaktárca legfrissebb kimutatása szerint a vasárnap este zárult 24 órában 74 799, az utóbbi egy hétben 641 687 koronavírus-szűrési lelet bizonyult pozitívnak országszerte.

A heti fertőződési szám több mint 116 ezerrel, 15,4 százalékkal alacsonyabb az egy héttel korábban újonnan kimutatott koronavírus-fertőződésekénél. A naponta kiszűrt új fertőződések száma az év első hetében - mindenekelőtt a rendkívül fertőző omikron vírusvariáns gyors terjedése miatt - még rekordot döntött: január 4-én 218 724 ember szűrési leletében mutatták ki a koronavírus jelenlétét, vagyis a vasárnap este zárult 24 órában ennek alig több mint a harmada volt az újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma.

*

Nem került szóba, hogy az új típusú koronavírus omikron mutációjának terjedése miatti zárlatot vezessenek be Oroszországban, az operatív törzs adatai szerint nem tapasztalható a kórházban kezeltek számának ugrásszerű növekedése, jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak hétfőn Moszkvában. "Senki sem beszél bezárásokról, látjuk a dinamikát" - mondta Peszkov, amikor annak az értesülésnek a kommentálását kérték tőle, amely szerint a hatóságok kemény korlátozó intézkedésekhez folyamodhatnak, ha a kórházi szabad ágykapacitás szintje 15 százalék alá csökken. "Azt látjuk, hogy a fertőzések száma növekszik, de ez nem jár a kórházi kezelések számának arányos növekedésével".

Az orosz operatív törzs hétfőn közölt adatai szerint Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 5970 ember került kórházba koronavírusos fertőzéssel, 3,9 százalékkal kevesebb, mint az előző nap. Vasárnap 6211 kórházi ápolásra szoruló, új beteget regisztráltak, ez 37,3 százalékkal volt kevesebb az előző napi adatnál. Hétfőn a kórházba szállított páciensek száma az ország 85 régiója közül 49-ben csökkent, 34-ben nőtt, kettőben pedig változatlan maradt. Az omikron vírusvariánst 65 régióban mutatták ki.

Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma immár negyedik egymást követő napon döntötte meg az abszolút rekordot és 65 109-cel 11 173 300-ra emelkedett. A napi növekmény 0,59 százalék.  A koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 655-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 326 112-re nőtt Oroszországban. A felépültek száma 27 714-gyel 10 023 622-re gyarapodott. Az országban 801 197 aktív esetet tartanak nyilván, amely az évvégi szintnek felel meg. Az egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy a felnőtt lakosság átoltottsági szintje elérte a 70 százalékot.

*

Horvátországban egyre több iskolában állnak át online oktatásra a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt.  Az elmúlt egy hétben az általános és középiskolákban 67,5 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma, míg a karanténban lévőké 118 százalékkal - írta a lap az oktatási minisztérium adataira hivatkozva. Emiatt országszerte 184 iskola állt át online oktatásra az 1313-ból.

Míg korábban - a delta variáns okozta hullámban - egy pozitív diák legfeljebb egy vagy két másik tanulónak adta át a vírust, addig az omikron variáns terjedése miatt most egy osztályban öten-tízen is megfertőződnek - hangsúlyozták. Az oktatási minisztérium szerint ugyanakkor nincs szükség arra, hogy országos szinten távoktatásra álljanak át az iskolák. "Semmi logika nincs abban, hogy azok a diákok, akiknek az osztályaiban nincsenek fertőzöttek, ne járjanak iskolába".

A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 7095 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 36-an hunytak el. Kórházban 1860 beteget ápolnak, közülük 201-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 287 471-en kaptak védőoltást, közülük 2 193 513-an már a második adagot is beadatták maguknak.

A szomszédos Szlovéniában vasárnapra rekordszámú, 13 911 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és 18 beteg halt meg. Kórházban 608 beteget ápolnak, közülük 135-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 259 4122-en kaptak védőoltást, közülük 1 206 704-en mindkét adagot felvették. Mateja Logar, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsának elnöke a járvány gyors terjedésével kapcsolatban a sajtónak úgy nyilatkozott: a fertőzöttek számának növekedése ellenére a kórházban kezelt betegek száma stabil, de a vírus ilyen magas lakossági jelenléte miatt az intenzív osztályokra nehezedő nyomásra számítanak. "Éppen ezért nem az intézkedések könnyítésében, hanem kilépési stratégiában gondolkodunk" - mondta a szakember.

*

Franciaországban hétfőn életbe lépett a koronavírus elleni oltottsági igazolás bemutatására szóló kötelezettség. A dokumentumot minden ötvennél több főt fogadó nyilvános helyen be kell mutatniuk a 16 év felettieknek, kivételt jelentenek az egészségügyi intézmények és a politikai rendezvények. Az oltottsági igazolás, amely legalább három adaggal érvényes, a vírussal szembeni védettséget igazoló, augusztus óta használt dokumentumot (oltási igazolást vagy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet) váltja fel.

A legfőbb különbség, hogy a jövőben egy negatív teszt nem elégséges a nyilvános helyekre való belépéshez, minden 16 éven felülinek igazolnia kell a sportlétesítményekben, kulturális intézményekben, mozikban, színházakban, koncerttermekben, vendéglátóhelyeken, hotelekben, vonatokon, távolsági buszokon, belföldi repülőjáratokon, hogy hány oltással rendelkezik. Egy oltás esetén az igazolás mellé egy 24 óránál nem régebbi negatív tesztet is be kell mutatni. Azokra az oltatlanokra is ez vonatkozik, akik az elmúlt hónapokban átestek a betegségen. Két oltás esetén annak kell negatív tesztet bemutatnia, aki már jogosult a harmadik oltásra, de azt még nem vette fel.

Az alkotmánytanács jóváhagyta a koronavírus elleni oltottsági igazolás bevezetését előíró törvénytervezet legtöbb intézkedését, de nem engedélyezte annak használatát a politikai rendezvényeken, nevezetesen az áprilisi elnökválasztást megelőző kampány nagygyűlésein arra hivatkozva, hogy a törvény nem határozza meg eléggé, hogy milyen járványszintnél alkalmazandó.

A kormány kimondott szándéka, hogy az intézkedéssel a még 4,5 millió oltatlanra nyomást gyakoroljon az oltás felvétele érdekében.  Az oltásra jogosultak 94 százaléka, a teljes lakosság nyolcvan százaléka (54 millióan) felvette az oltás első adagját, míg 78 százaléka a másodikat, 57 százaléka (32,2 millióan) pedig a harmadik adagot is megkapta.  "Az oltottsági igazolással visszatérhet az élet a normál kerékvágásba. Tavaly nyáron a védettségi igazolásnak köszönhetően győztük le a járványhullámot és maradhattak nyitva az üzletek" - mondta az Europe1 rádióban Jean-Baptiste Lemoyne, a kormány turisztikáért felelős tagja. A kormány február elejétől tervezi a korlátozások fokozatos feloldását.

Egy felmérés szerint a franciák 62 százaléka támogatja az oltottsági igazolás bevezetését, de 71 százalékuk azt szeretné, ha az automatikusan megszűnne a járványhelyzet javulásával. A törvény július végéig írja elő az oltottsági igazolás használatát. Jean Castex miniszterelnök csütörtökön jelezte, hogy amennyiben a körülmények megengedik, elképzelhető a határidő előrehozása, de ennek feltételeit nem pontosította.

Miközben a napi esetszám már csökken, de még nagyon magas (vasárnap 301 ezer új fertőzöttet jelentettek), és a kórházban ápoltak száma még növekedőben van, az intenzív osztályon ápoltak száma tíz napja folyamatosan csökken. A kórházakban január végén várható a tetőzés: az ápoltak száma jelenleg 28 500, az intenzív osztályokon 3750-en vannak, ami feleannyi, mint az előző járványhullámok tetőzésekor. A járvány szövődményeiben 128 ezren vesztették életüket az elmúlt két évben.

*

A múlt héten Izraelben azonosították az egész világon a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet a lakosság arányában. Izraelt megelőzte a kevesebb mint 50 000 lakosú Feröer-szigetek, de ha ezt a területet Dánia részének tekintjük, akkor a New York Times című lapban megjelent összesített súlyozás szerint Izrael az első, Dánia pedig a második helyen állt az elmúlt héten a legnagyobb lakosságarányos fertőzésszámmal. Izrael és Dánia után Andorra, Franciaország, Szlovénia, Portugália, a Seychelle-szigetek, San Marino, Gibraltár, Grönland, Izland, a Maldív-szigetek és Belgium következett.

Továbbra is folyamatosan nő a kórházi ápolást igénylő betegek száma Izraelben, és ezért Nachman As professzor, az egészségügyi minisztérium főigazgatója további koronavírus-osztályok megnyitására utasította a kórházakat.

A Weizmann Tudományos Intézet járvány-előrejelzési modelljének megalkotója, Eran Szegál professzor szerint Izrael jelenleg az ötödik, omikron járványhullám csúcsán áll, de már vannak jelek arra, hogy a megbetegedések napi száma ezen a héten csökkenni kezd. "Több mint 2,5 millió fertőzöttről beszélünk, ami újabb jele annak, hogy valószínűleg elkezdődik a csökkenés. Továbbra is terjed a járvány, de már sokkal lassabb ütemben"- mondta a professzor a ynetnek.  "A harmadik hullámban 1200 súlyos beteget ápoltunk kórházakban, s ma már közel 800-an szorulnak kórházi ellátásra. Ez a szám a következő héten várhatóan emelkedik, de úgy hiszem, az egészségügyi rendszer képes lesz megbirkózni vele"- tette hozzá Szegál.

Az egészségügyi minisztérium honlapja szerint a vasárnap 67 198 új vírushordozót találtak, a pozitivitási arány 29,63 százalék volt. Múlt csütörtökön közel 75 ezer fertőzöttet azonosítottak, és ahhoz képest már csökkent a vasárnap azonosítottak száma.

A mintegy 9,4 milliós népességű Izraelben jelenleg több mint félmillió, 527 233 aktív esetet tartanak nyilván. Rajtuk kívül további 187 867 embernek is házi karanténban kell tartózkodnia, mert fertőzöttekkel érintkeztek. A kórházi ellátást igénylő 2181 beteg közül 783-an vannak súlyos állapotban, és 144-en szorulnak lélegeztetőgép segítségére.  A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 8447-en, januárban 196-an, az utóbbi hét napban 104-en haltak meg Izraelben.

*

A világon 354 788 076 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 604 293 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 351 069 733 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 595 986 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink