Bár a kutatás nagy erOEkkel folyik, az utóbbi években nem történt érdemi előrelépés az Alzheimer-betegség gyógyításának terén. A kórkép túl összetett ahhoz, hogy a génsebészettől vagy az őssejtkutatásoktól várhassuk az oki terápia megszületését, a jelenlegi, tüneti kezelés terén azonban egyre biztatóbbak az eredmények – tudtuk meg az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézettel együtt hamarosan megszűnő Memória Klinika vezetőjétől, Tariska Péter főorvostól.    Kutatócsoportok százai foglalkoznak világszerte az Alzheimerbetegség okának, terápiájának és prevenciós lehetőségeinek feltárásával. Milyen mértékben jelenik meg mindez a gyakorlatban?  – Azok a lényeges terápiás eszközök, amelyek ma is rendelkezésünkre állnak, az 1990-es években, az agy évtizedében születtek meg. A terápiás spektrum az utóbbi években nem bővült, de sokkal többet tudunk a ma használt szerekről. A betegeknek azonban továbbra is azt kell mondanunk: jelenleg ez a kórkép nem gyógyítható, és az egyetlen reális célkituzés, hogy bizonyos javulást érjünk el. A páciensek negyedénél ez sikerül, további 50 százalékuknál a kór lefolyása lassul. De ez csak annyit jelent, hogy fél-egy évvel későbbre tolódik a teljes leépülés.    A klinikai vizsgálatok sem hoztak jelentős előrelépést?   – Terápiás hatékonyságunk kétségkívül fokozódott, biztató vizsgálatok fejeződtek be a nem tablettás kezelési formákkal. A páciensek számára a kevesebb mellékhatás miatt kedvezőbb a tapasz; a rivastigmin e formájával nemrég zárult 24 hetes vizsgálat is alátámasztotta a kiegyensúlyozottabb terápiás vérszintet és a kevesebb gyomor-bélrendszeri izgalmi tünetet. Nagyon reménykeltő irány a kóros fehérjeképződmények elleni immunizáció, de a többi kutatással együtt sajnos pillanatnyilag ez sincs olyan fázisban, amelyre azt lehetne mondani, hogy két-három éven belül klinikai előrelépéssel kecsegtetne. Jelentős gond, hogy sok olyan információ bukkan föl, amely nem kellően kontrollált vizsgálatokból származik, és az ilyen vizsgálati eredmények indokolatlan reményeket keltenek a páciensekben.   A 21. század tehát még semmi kézzelfogható eredményt nem hozott az Alzheimer-kór területén?  – Egy téren nagyon határozott előrelépés mutatkozik világszerte, és némiképpen Magyarországon is: a tapasz segítségével csökken a családtagokra háruló teher. A gondozásban részt vevők felvilágosítását a kórral, illetve a terápiás lehetőségekkel kapcsolatos kiadványok, részben pedig civil szerveződések, nálunk a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága segíti. Különösen aktív az 1997 óta muködő Memória Alapítvány, amelynek fő küldetése főként az Alzheimer-kórban szenvedők segítése. Sajnos a gyógyszergazdaságossági törvény miatt csökkenő gyógyszervállalati támogatások miatt a betegszervezet és a demens idősek részére fenntartott napközi otthonok is nehéz helyzetbe kerülnek, ellehetetlenülnek.    Hány embert érint Magyarországon a kór?   – A legszerényebb becslés szerint is több mint 100 ezer embert. Gondot jelent, hogy az enyhe kognitív zavarban szenvedők száma legalább 2-4-szerese az Alzheimerbetegekének. Csakhogy a szellemi hanyatlás ismérveit máig sem határozták meg pontosan, pedig az ebben az enyhébb formában szenvedők igen jelentős arányban válnak Alzheimer-beteggé 1-3 éven belül. Több százezres népességről van tehát szó. Ha a ma rendelkezésre álló, tüneti jellegu kezeléseket a korai szakban alkalmazhatjuk, remélhető, hogy a lefolyás lassul és nagyobb lesz a terápiás siker.    Kinek kellene felismernie a betegséget a korai szakaszban? A háziorvosnak?   – Nem. Elegendő lenne, ha a háziorvos bizonyos típusú pácienseket szakorvoshoz irányítana. Például azt a betegét, aki kortól függetlenül tartósan feledékenységről panaszkodik, vagy azt a pácienst, aki fokozott kockázatnak van kitéve. A kockázati tényezők között az életkor önmagában is rendkívül fontos. Hatvanöt éves korban körülbelül a betegek egy százalékánál lehet valamilyen fokú szellemi hanyatlást észlelni, később pedig ötévenként megkétszereződik a betegek száma. A kilencvenévesek körében ez az arány eléri a 35 százalék körüli szintet. Ha a beteg anamnézisében agyi érkatasztrófa szerepel, az körülbelül kilencszeresre fokozza a demencia kockázatát. Roppant egyszeru teszt, ha megkérdezzük a betegtől, hogy hány éves. Kifejezett szellemi hanyatlás esetén a szabványos válasz erre az, hogy megmondja, melyik évben született. Rögtön vissza kell kérdeznünk, hogy akkor valójában hány éves most? – a válaszhoz tudnia kell, hogy milyen évet írunk. Ezenkívül is van néhány, egy-két perc alatt elvégezhető teszt, például az óra rajzolása vagy három szó megjegyzésének a kombinációja, így a gyanúnak rövid idő alatt fel kell ébrednie a háziorvosban, hogy szellemi hanyatlásról lehet szó. A többi szakorvosi – neurológusi, pszichiáteri vagy újabban geriáteri – feladat. Praktikus, ha olyan központokba küldi a háziorvos a betegét, ahol sok ilyen beteget látnak, ezért is, meg gyógyszer-finanszírozás okán is alakultak a demenciaközpontok 2003-tól Magyarországon. Ezeknek a száma nyolcvan-egynéhányra tehető.    A központokban a diagnózis megállapításán túl a megfelelő terápia is garantált?   – Problémát jelent, hogy mindössze két olyan központ van, ahol kizárólag ezzel a témával és az időskori pszichiátriai betegekkel foglalkoznak, egyik Szegeden, a másik nálunk, a most megszunő Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben. Kérdéses még, hogy Memória Központunk hol tudja folytatni a muködését. A nemzetközi adatok egyébként meglehetősen lesújtóak arra vonatkozóan, hogy az Alzheimerkórban szenvedők hány százaléka részesül adekvát terápiában. Egy nemrégiben készült felmérés adatai szerint Magyarországon a betegek 2,7 százaléka. Ennél a tőlünk lényegesen elmaradó Bulgáriában is jobb az arány, sőt vannak olyan országok, ahol 30-50 százalék fölötti.   Hogyan értékeli a szinte naponta bejelentett kutatási eredményeket? Mely irányból számíthatunk leginkább az oki terápiára?   – A helyzet pillanatnyilag az, hogy a kétfajta kóros fehérje, a béta-amiloid speciális változata és a kóros foszforilált tau jelenti a kórkép kulcsát. Ezért is indult el ezen a fehérjevonalon a legreményteljesebbnek tunő próbálkozás, az immunizáció. Hiszen azok a kezelési formák, amelyek jelenleg rendelkezésre állnak, és az ingerületátvivő molekuláknak, acetil- kolinnak vagy a glutamátnak a mennyiségét befolyásolják, pillanatnyilag inkább tüneti, semmint oki terápiák. A humán immunizációs vizsgálatok során sikerült a kóros neuropatológiai eltérések jelentős részét eliminálni, ám a mellékhatások olyan mértékuek voltak, hogy ez az út nem járható, de a módszer finomítása azért elképzelhető. Természetesen ilyenkor mindig illik megemlíteni, hogy a genetika majd bizonyára áttörést hoz, de tekintve, hogy rendkívül komplex betegségről van szó, amelyben kórszövettanilag is egyre újabb és újabb formákat írnak le, vélhetően a speciális és már ismert kromoszomális eltérések is meglehetősen szerteágazók. Kérdéses, hogy a génsebészet vagy épp az őssejtek képesek lesznek-e valaha is jelentős nemkívánatos hatások nélkül befolyásolni egy ilyen összetett betegséget.   Plakkbontó vírusok segíthetnek   Az orrüregbe juttatott, filamentumokat bontó vírusok nagy reményekkel kecsegtetnek az Alzheimer- kór kezelésében. A tel-avivi Egyetem kutatói olyan, az egészségesekre ártalmatlan bakteriofágokat fedeztek fel, amelyek egyes agyi degenerációval járó betegségekben a patogenetikai jelentőségű filamentumplakkok lebontásával nagymértékben csökkenthetik az Alzheimer- kórra és a szintén jelentős szellemi leépüléssel járó amyotrophiás laterálszklerózisra jellemző elváltozást. Az Egyetem Biotechnológiai Intézetének professzora, Beka Solomon szerint a fágok az agyba jutva feloldják a plakkokat, majd az immunrendszer révén eltűnnek a szervezetből. A vírusok speciális bejuttatási módja (azt orrüregből a szaglóhámon keresztül) Solomon ötlete volt, és azon a megfigyelésen alapszik, hogy az első plakkok a bulbus olfactoriusban jelennek meg, ezáltal a kórkép kezdeti tünetei között a szaglás elvesztése is szerepel.   Solomon kísérleti egereken tesztelte a vírusokat. Az Alzheimer- kór tüneteit – például szaglásvesztést és memóriakárosodást – prezentáló állatok szaglása visszatért és memóriája is javult a vírusok bejuttatása után. Ráadásul az egyéves kezelés elteltével a plakkok száma 80 százalékkal csökkent a nem kezelt állatokéhoz képest.  MEDICAL TRIBUNE  

Az Alzheimer-kór terápiás lehetőségei A ma alkalmazott gyógyszerek többsége csupán tüneti terápiát tesz lehetővé, de már klinikai fázisba jutott néhány olyan gyógyszer, amely az Alzheimer-kór hátterében meghúzódó morfológiai elváltozásokat célozza. A 65 év feletti népesség 5–10 százalékát érintő, a személyiség torzulásával és progresszív demenciával járó Alzheimer- kór (AD) megelőzése napjainkban még nem lehetséges. Az életkor előrehaladtával a betegség előfordulási gyakorisága ötévenként megduplázódik. A jelenleg alkalmazott gyógyszerek célpontját a neurotranszmitterek jelentik; a szinapszisokban a kolinerg és glutamát jelátvitelt próbálják befolyásolni kolinészteráz- gátlók és az N-metil-D-aszpartát- antagonisták segítségével. Bár ezek a tüneteket enyhítik, az AD kialakulásában központi szerepet játszó amiloidplakkokra nem hatnak, így a betegség kimenetelét sem befolyásolják. A kolinészteráz-gátlók (donepezil, rivastigmin, galantamin) az acetil-kolin lebontásának gátlásával biztosítják a neurotranszmitter nagyobb koncentrációját. Hasonló megfontolásból alkalmazzák az acetil-kolin felszabadulását elősegítő kolinerg agonistákat (epibatidin, DMAC) is. A memantin a súlyos neuronkárosodást előidéző glutamáttal szemben védi az idegsejteket. Tapasztalatok szerint kolinészteráz-gátlókkal kombinálva hatékonyan lassítja az Alzheimer- kór tüneteinek progresszióját. Az oxidatív sokk kivédése érdekében alkalmazhatók antioxidánsok is. A Parkinson-kórban alkalmazott MAO-B-bénító selegilin hatékonynak bizonyult a dementálódás ütemének lassításában, hasonlóképpen a C- és E-vitaminhoz, alfa- tokoferolhoz és a gingko biloba növényből készített kivonathoz.

Decemberben tették közzé az EXPRESS vizsgálat (Rivastigmin a Parkinson-kórban előforduló dementia kezelésében) eredményeit (NEJM 2004;24:2547– 2549). Ez az első kettős vak, véletlen besorolásos, placebokontrollos, párhuzamos csoportokkal végzett multinacionális vizsgálat, amelybe 54l Parkinson-kórban szenvedő beteget vontak be. A vizsgálatban Ausztria, Belgium, Kanada, Franciaország, Nagy- Britannia, Németország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország és Törökország vett részt.  Parkinson-kór és demencia A besorolás 2:1 arányban történt a rivastigmin és placebo tekintetében. A 24 hetes vizsgálatból 16 hetet tett ki a dózis beállítás/emelés ideje, a további 8 hét során a fenntartó adagot adták (rivastigmin: 3- 12 mg/nap). Feltételként szerepelt, hogy a demencia tünetei legalább két évvel a motoros tünetek jelentkezése után lépjenek fel, a MMSE (Mini Mental State Examination) érték 10–24 pont legyen.