A rendszeres mozgás hasznos, de az ízületi fájdalommal küzdők gyakran erre vágynak legkevésbé. Az artritiszes betegek harmada fizikailag inaktív, holott a megfelelő mozgás az ízületi gyulladás kezelésének egyik alapköve.

A fájdalom a WHO általános meghatározása szerint egy kellemetlen szenzoros és emocionális tapasztalat, amely tényleges vagy potenciális szöveti sérüléshez társul, vagy ahhoz hasonlít, illetve ezen sérülés mértékével leírható (1). Az onkológiai fájdalmaktól szenvedő beteg azonban sokszor más betegeknél is erősebben tapasztalja, mennyire szubjektív jellegű is ez az érzet és mennyire erős mentális-pszichés distresszel járhat. Azonban bármennyire is nehéz meghatározni, leírni vagy mérni a daganatos betegségek kapcsán kialakuló fájdalmakat, lehetőségünk és kötelességünk is csillapítani azokat.

A reumatológiai betegségek legfőbb tünete a mozgásszervi fájdalom, ennek megfelelően a reumatológiai gyógyszeres terápia egyik legfontosabb törekvése a fájdalom és gyulladás csillapítása, optimális esetben megszüntetése.

A fájdalom az egyik leggyakoribb tünet, amivel a betegek orvoshoz fordulnak, beleértve az alapellátást is. Az emberi méltóság megőrzésének elengedhetetlen eleme a fájdalommentes élet biztosítása, a fájdalomcsillapítás ezért alapvető része az egészségügyi ellátásnak.

Az Egészségügyi Világszervezet háromlépcsős analgetikus létrája egy széles körben alkalmazható iránymutatás, amely az akut és a krónikus fájdalmak csillapításában egyaránt alapul vehető. Lépcsőfokai – az elmúlt évtizedekben is és napjainkban is – a minél hatékonyabb és minél inkább személyre szabott fájdalomcsillapítást célzó szakmai javaslatok fókuszában állnak.

A fájdalom csillapítása az orvoslás minden területén kiemelt fontosságú. A fogorvosi beavatkozásokat követő fájdalom hatékony és biztonságos kezelése kulcsfontosságú, nemcsak a páciens életminősége, hanem a bizalom és elégedettség fenntartása, továbbá a funkció helyreállításának szempontjából is. Ez az összefoglaló segítséget nyújt az orvosoknak a megfelelő posztoperatív fájdalomcsillapításban.

A fájdalomcsillapítás iránti igény, illetve a csökkentésre irányuló mozdulatsor vélhetően egyidős az emberiség történetével. Kisebb léptékben: végigkíséri az egyén létét, a születés pillanatában átélt, a világra rácsodálkozó öntudatlan fájdalomtól az élet során megélt különféle fájdalomaspektusokig.

A fájdalomcsillapítás az egyik legalapvetőbb tevékenység a mindennapi gyakorlatban. Nemcsak azért, mert az akut, és természetesen a krónikus fájdalom is egy kellemetlen, ugyanakkor szubjektív élmény, hanem azért is, mert a fájdalom olyan kórtani folyamatok triggere, amelyek direkt módon endokrin, cardiovascularis és pszichés kórképeket is elő tudnak idézni, de közvetetten gyakorlatilag bármely szervrendszerre képesek hatni.

A fájdalom fontos és gyakori egészségügyi problémát képez évezredek óta, és az alapellátásban is az orvoshoz fordulás egyik leggyakoribb oka (1, 2). A fájdalom lehet lokalizált (helyi) vagy generalizált (általános), akut (heveny), mely napokon belül vagy maximum egy hét alatt elmúlik, vagy hosszabban tartó, krónikus (idült), amely hetekig vagy hosszabb ideig is eltarthat.

A nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek (NSAID-ek) a leggyakrabban használt gyógyszerek közé tartoznak napjainkban. Nagyon gyakori, hogy számos nagy kardiovaszkuláris (CV) kockázatú beteg (például hipertóniások, koronáriabetegek, krónikus vesebetegek) rendszeresen szed valamilyen NSAID gyógyszert, ennek megfelelően az alkalmazásukkal kapcsolatban fellépő mellékhatások is kiemelkedő fontosságúak.