Míg korábban a paraszolvencia reményében az állami intézményekbe igyekeztek minél több beteget bevinni az orvosok, a hálapénz betiltása nyomán kiesett jövedelmeiket most a kórház falain kívül igyekeznek legálisan pótolni.
Az összes beutaló mindössze 20 százalékát állítják ki elektronikusan – derült ki a Háziorvosok Online Szervezetének (HAOSZ) V. Országos és I. Alapellátási Konferenciájának második napján. Elhangzott az is, hogy sürgősségi beutaló a digitális rendszerben nem létezik, és beszámoltak az intézményekben és a praxisokban végzett ellenőrzések tapasztalatairól is.
Miközben a klinikumban óriási előrelépést vont maga után a technológiai fejlődés, a hazai népegészségügyi rendszerről ugyanez már nem mondható el az intézményi struktúra folyamatos leépítése miatt.
Az UNICEF Magyarország új, országos lefedettségű interaktív térképet indított, amely segíti a szülőket az állami gyermekpszichológiai és pszichiátriai szolgáltatások közötti eligazodásban.
Központi Pertámogatási Rendszert hoznak létre az Országos Kórházi Főigazgatóságon, ahol immár pontosan ki tudják számítani, hány orvosra vagy nővérre van szükség egy-egy ellátóhelyen – derült ki a Magyar Kórházszövetség XXXVII. Kongresszusán, ahol az intézmények minőségértékelésének adatairól is beszámoltak.
A megfelelő programok, támogatási rendszerek, képzések és a mentorálás révén a szakdolgozók nemcsak saját egészségüket őrizhetik meg, hanem példaként szolgálhatnak a betegek és a társadalom számára is.