hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Nem empatikus a mesterséges intelligencia

Egy, a Nature-ben megjelent tanulmány szerint az AI könnyít az orvosok és nővérek adminisztratív terhein, de nem empatikus, írja a Qubit.

A kutatók által vizsgált algoritmust már széles körben alkalmazzák is: a program a kezelések költsége alapján próbálja megítélni a probléma súlyosságát, így annak, akinek a korábbi kezelései nem kerültek olyan sokba, a problémáját is kevésbé súlyosnak ítéli. A probléma milliókat érinthet: Ziad Obermeyer, a kutatás vezetője szerint az Egyesült Államokban majdnem mindegyik nagyobb egészségügyi intézmény használja az algoritmust, de a biztosítók és hasonló cégek is alkalmazzák.

Obermeyer szerint elsőre logikusnak tűnik, hogy az egészségügyi költségek alapján próbálják megítélni, hogy ki mennyire beteg: ide tartozik az ellátórendszerrel szembeni bizalmatlanság vagy bizalom, de a vagyoni helyzet is. Nem mindegy például, hogy valakinek szabadságot kell-e kivennie egy vizsgálathoz, ahogy az sem, hogy milyen költségekkel jár az ellátás. Ha a betegség költségeit veszik alapul, az algoritmus előresorolja azt, akinek az ellátása többe került – így pedig háttérbe szorulnak azok, akik különben betegebbek, de szegényebbek is.

A kutató szerint nem a költségeket, hanem a várható egészségügyi következményeket kellene előtérbe helyezni: azt figyelték meg, hogy ha nem az ellátás összköltségét veszik a számítás alapjául, hanem csak az ellátás egy bizonyos szegmensének a költségeit, máris csökken az egyenlőtlenség.

Az algoritmus jelenleg körülbelül 200 millió ember ellátásában vesz részt, a jelenlegi ellátórendszerben pedig a tanulmány adatai szerint a rászoruló fekete betegeknek mindössze a 17,7 százaléka kap csak kiemelt ellátást – a kutatók szerint ez az arány az algoritmus finomhangolásával 46,5 százalékra emelkedhetne, írja a Qubit.

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!