hirdetés
2019. november. 21., csütörtök - Olivér.
hirdetés

Újraindul a gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázat

A K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázat célja, hogy a kórházban lévő gyerekek szülei erőt meríthessenek a már meggyógyult gyerekek történeteiből.

A Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány 2018-ban készült, 750 fős felmérése szerint 10-ből 8 családot érint, hogy a gyerek legalább egy éjszakát, közel kétharmaduknál pedig akár több napot is kórházban tölt. Márpedig ez a helyzet a gyerekeket és a szülőket egyaránt nehezen érinti. A K&H gyógyvarázs ezért idén ismét meghirdeti a „gyermekem varázslatos gyógyulásának története című pályázatot, amelynek célja, hogy bemutassa a gyerekek példamutató élni akarását, a szülők tiszteletet parancsoló kitartását és az orvosok, ápolók fáradságos munkáját a gyógyulástörténeteken keresztül – ezzel hitet adva és példát mutatva az éppen hasonló helyzetben lévő családok számára.

„A K&H gyógyvarázs program 16 éve a gyermekegészségügy elkötelezett támogatója, indulása óta közel 681 millió forint értékben, összesen 473 alkalommal támogatta új műszerekkel a gyermekegészségügyi intézményeket. A korszerű berendezések mellett azonban a lelki támogatás ugyanolyan fontos, nemcsak a gyerekeknél, de a szülőknél is.  A családok ugyanis – teljesen érthető módon – nincsenek felkészülve arra, hogy legkisebb családtag kórházba kerül. Ha azonban szükség van rá, az erőt próbáló helyzetben a szülőknek is szükségük van a megfelelő lelki támogatásra, hogy azt érezzék nincsenek egyedül. A saját helyzetükhöz hasonló gyógyulástörténetekből erőt merítve a gyermekük számára is több támaszt tudnak nyújtani, hiszen végső soron a cél az, hogy a kis betegek mielőbb meggyógyulhassanak, és újra teljes életet élhessenek családjuk és barátaik körében” – foglalta össze a program lényegét Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A K&H gyógyvarázs: gyermekem varázslatos gyógyulásának története pályázatra a szülők november 15-ig küldhetik be e-mailben gyermekük gyógyulásáról szóló, maximum 150 szavas történeteiket a www.khgyogyvarazs.hu weboldalon keresztül. A végső nyertesekről online szavazás és a K&H dolgozói döntenek. A 3 nyertes szülő által megjelölt intézmény egyenként nettó 1 millió forint műszertámogatásban részesül, gyermeke pedig egy óriásmacit vihet haza. 

(forrás: Well PR)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés