hirdetés

Új vezető irányítja a debreceni kardiológiai klinikát

Barta Judit habilitált egyetemi docens vezeti a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáját július elsejétől.

Az új klinikaigazgató megbízását Szabó Zoltán professzortól, a Klinikai Központ elnökétől vette át. A leköszönő intézményvezető, Csanádi Zoltán professzor kilenc éven át irányította a klinikát, amely ez idő alatt jelentősen fejlődött: új ellátási formákat, országosan is egyedülálló beavatkozásokat vezettek be, fejlesztették az eszközparkot és megerősítették a klinikai kutatási tevékenységet.
 
Csanádi Zoltán professzor több mint húsz éve dolgozik a Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikán. Nevéhez fűződik az intézményben a szív-elektrofiziológia bevezetése, amely mára a klinika egyik meghatározó szakterületévé vált. Az intézmény vezetésére 2017-ben kapott megbízást. Az elmúlt kilenc évet jelentős szakmai fejlődés, új ellátási formák, országosan is egyedülálló beavatkozások bevezetése és a klinikai kutatás erősödése jellemezte. A leköszönő klinikaigazgató szerint a sikerek alapját az elkötelezett szakmai közösség jelentette, amely a járvány, az egészségügyi átalakulások és az egyetemi szervezeti változások közepette is folyamatos fejlődést biztosított.
 
Ha megkérdezik, mire vagyok a legbüszkébb, azt mondom: a kollégáimra. Egy rendkívüli, kihívásokkal teli időszak van mögöttünk, mégis sikerült megháromszoroznunk a járóbeteg-ellátás volumenét, amely mára éves szinten meghaladja a százezret. Több mint húsz új beavatkozást vezettünk be a koronária és strukturális intervenciók, illetve a szív-elektrofiziológiai beavatkozások terén. Egyes eljárásokat az országban mi végzünk a legnagyobb számban, a TriClip pedig kizárólag Debrecenben érhető el.  A kollégáimmal közösen sikerült egy olyan környezetet teremtenünk, ahol a betegek a legkorszerűbb ellátást kapják, az itt dolgozó szakemberek pedig a kardiológia teljes spektrumát művelhetik – fogalmazott Csanádi Zoltán professzor. 
 
Hozzátette: az elmúlt években a klinikán számos új ambulancia jött létre, többek között onkokardiológiai, felnőttkori veleszületett szívbetegségekkel foglalkozó (GUCH), kardiovaszkuláris rizikó-, sportkardiológiai és terheskardiológiai szakrendelés, valamint a napokban elindul a kardiológiai obezitológiai ellátás is. Emellett fejlesztették a műszerparkot, létrejött a korszerű hibrid laboratórium, és a háromdimenziós szívultrahang (echokardiográfia) területén is országos vezető szerepet tölt be az intézmény. A leköszönő vezető hangsúlyozta, hogy a betegellátáshoz kapcsolódó tudományos munka, a klinikai kutatás is jelentősen fejlődött, melyet jól szemléltet az is, hogy ezen a területen mintegy húsz PhD-fokozatot szereztek a szakemberek. 
 
A 65. életévét betöltő Csanádi Zoltánt Barta Judit habilitált egyetemi docens váltja a klinika élén július elsejétől. 
 
Számomra ez a kinevezés egy több mint harmincéves debreceni szakmai út fontos mérföldköve. Pályafutásom a Debreceni Egyetemhez kötődik: itt kezdtem kutatóként, itt váltam klinikussá, majd intervenciós kardiológusként és a szívkatéteres labor vezetőjeként dolgoztam és aktívan részt vettem új intervenciós technikák debreceni bevezetésében. Mindig az motivált, hogy a betegellátást a tudományos gondolkodással kapcsoljam össze. A hazai és külföldi – amszterdami és kanadai – tapasztalataim megerősítettek abban, hogy a korszerű kardiológia alapja az együttműködés, az innováció és a folyamatos tanulás. A kinevezést nem személyes sikernek, hanem a közös munka elismerésének tekintem, amely a klinikát országosan is meghatározó kardiovaszkuláris központtá tette – mondta el kinevezése kapcsán Barta Judit habilitált egyetemi docens.

Barta Judit Debrecenben végzett általános orvosként. Mielőtt bekapcsolódott a szakorvosképzésbe, nappali tagozatos PhD-programban kardiológiai alapkutatást végzett és posztdoktori ösztöndíjjal külföldi tapasztalatokat szerzett. Barta Judit a PhD diploma átvételét követően kardiológiából szakvizsgát tett. Azóta is a klinikán dolgozik, tudományos és klinikai munkásságának középpontjában az intervenciós kardiológia, valamint a szívelégtelenség diagnosztikája és kezelése áll. A szívkatéteres labor irányítását 2021-ben vette át. Magyar és angol nyelven oktat a graduális és a posztgraduális orvosképzésben.

Elsődleges célom, hogy a klinika integrált szemléletben működve a betegellátás, az oktatás és a kutatás területén továbbra is meghatározó intézmény legyen, nemcsak országos, de nemzetközi szinten is, miközben betegeink számára még szervezettebb, biztonságosabb és emberközelibb ellátást nyújt. Szeretném biztosítani a komplex kardiovaszkuláris betegellátás további dinamikus fejlődését, különösen a korszerű képalkotás, a szívelégtelenség-ellátás, az elektrofiziológia, az intervenciós kardiológia és a strukturális szívbetegségek kezelésének területén. Természetesen ide tartoznak a szívsebészeti műtéti technikák is. Az eszközfejlesztésekkel szeretném elérni, hogy a korszerű képalkotó rendszerek és a fejlett képelemző platformok lehetőséget nyújtsanak a precíziós orvoslás megvalósítására. Így hamarabb jelezhető a betegség, pontosabban becsülhető a kockázat és a kezelés személyre szabható – emelte ki a szakember.

Hozzátette: a régióban a szív- és érrendszeri betegségek továbbra is vezető haláloknak számítanak, ezért az egyetemi klinikának nemcsak a gyógyításban, hanem a megelőzésben, a rizikófaktorok csökkentésében és a szemléletformálásban is meghatározó szerepet kell vállalnia.  

Barta Judit fontosnak tartja a szakmai eljárásrendeken alapuló, egységes működés és a rendszeres minőségellenőrzés erősítését, amely támogatja a betegbiztonságot és az ellátás színvonalát. Ennek részeként hangsúlyosnak tartja a multidiszciplináris együttműködés kiaknázását az intervenciós kardiológia, a szívsebészet, az elektrofiziológia, a korszerű képalkotás, a szívelégtelenség-ellátás, az intenzív terápia és a preventív kardiológia területei között.  

Terveim között szerepel a klinikai és transzlációs kutatások, valamint a nemzetközi tudományos együttműködések támogatása annak érdekében, hogy a kutatási eredmények minél gyorsabban hasznosulhassanak a betegellátásban. Nagy lehetőséget látok a digitális egészségügyi megoldások és a mesterséges intelligencián alapuló döntéstámogatás fokozatos beépítésében a betegellátásba, az oktatásba és a kutatásba, a szakmai és etikai szempontok maradéktalan figyelembevételével. Végső soron minden fejlesztésnek ugyanaz a célja: hogy betegeink gyorsabban jussanak korszerű ellátáshoz, jobb életminőségben éljenek és minél több időt tölthessenek családjuk körében – hangsúlyozta a kinevezett klinikaigazgató.

Barta Judit kiemelte, hogy elengedhetetlennek tartja fókuszban tartani a betegközpontú szemléletet és a megfelelő orvos-beteg kommunikációt. Fontos számára a transzparens működés, a nyitott kommunikáció, a szakdolgozók és valamennyi munkatárs megbecsülése, valamint a kiégés megelőzése. Hisz abban, hogy magas színvonalú betegellátást csak kiváló közösség biztosíthat, ezért vezetőként fontosnak tartja a munkatársak szakmai fejlődésének támogatását és a fiatal kollégák mentorálását, csakúgy, mint a bizalomra épülő, nyitott és egymást megbecsülő munkahelyi kultúra további erősítését. 

(forrás: Debreceni Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés