2020. május. 29., péntek - Magdolna.

Szigorú eljárásrend a patológiákon

Egyelőre nem tudjuk, hogy egy halott szöveteiben meddig marad életben a vírus, derül ki a Magyar Nemzet összeállításából.

hirdetés

Egyszer használatos védőruha, védőszemüveg, FFP3-maszk, PVC-be mártott kesztyű, lábzsák, valamint kézfertőtlenítő beszerzéséhez kért segítséget az operatív törzstől a mintegy kétszáz temetkezési szolgáltató és a 17 hamvasztóüzem számára az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület. A szervezet elnöke, Horváth József a Magyar Nemzetnek elmondta: nem adományt kérnek, hiszen a védőfelszerelés biztosítása a szolgáltatók feladata, ugyanakkor jelenleg ez mindenütt komoly nehézségbe ütközik.

Közben a patológiákon speciális eljárásrendet vezettek be. Miniszteri utasításra felfüggesztették a boncolásokat, és a legmagasabb fokú, a HIV- vagy a Creutzfeld–Jakob-fertőzötteknél is alkalmazott óvintézkedéseket léptettek életbe. Azoktól, akiknél felmerül a Covid–19-fertőzés gyanúja, a halál beálltának megállapítása után harminc percen belül orr- és torokváladék-mintákat kell venni a fertőzés gyanújának megerősítésére vagy kizárására.

A szakmai kollégium patológiai tagozatának elnöke a lap megkeresésére azt magyarázta: nem tudjuk, hogy egy halott szöveteiben meddig marad életben a vírus. Kiemelt gondossággal kezelik azokat a friss szövetmintákat is, amelyeket biopszia vagy műtét során távolítanak el a betegekből az operáló orvosok, hiszen nem tudhatják, hogy vírushordozó-e a páciens.

(forrás: Magyar Nemzet)
Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Az Önök folyamatos tájékoztatását támogatják:

hirdetés
hirdetés