2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Nem felejti el a szervezet a koronavírust

Amerikai tudósok szerint megvan az esélye, hogy a mostani járványban hosszú évekre védetté váljon az emberi szervezet, írja a hvg.hu.

Deepta Bhattacharya, az Arizonai Egyetem immunológusa szerint a szervezet védekezésében fő szerept játszó B- és T-limfociták még hónapokkal azután is képesek felismerni a koronavírust, hogy először találkoztak vele – írja a The New York Times nyomán a hvg.hu.  Bár azt továbbra sem tudni, hogy ez a fajta immunitás pontosan meddig maradhat fent a szervezetben, a kutatók szerint nagyon biztató, hogy a szervezetünk így dolgozik a vírus ellen.

Marion Pepper, a Washingtoni Egyetem immunológusa szerint addig nem lehet teljes mértékben kijelenteni, hogy az ember védett az újrafertőződés ellen, amíg nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzésen átesett emberek jelentős része nem fertőződik meg újra. Az azonban már biztos, hogy a fertőzés elmúltával a szervezet "nem felejti el a találkozást".

Bár az antitestek többsége néhány hónap után elpusztul, és a B-sejtek sem élnek sokáig, utóbbiak egy kicsi része egészen hosszú életet is megélhet, aminek köszönhetően egy újabb fertőzés esetén ismét akcióba tudnak lépni. Emiatt évekkel, de bizonyos esetben akár évtizedekkel később is védelmet nyújthatnak a szervezet számára. Az említett két kutató csapata a fertőzésen átesett szervezetekben még hónapokkal a megbetegedés utánis talált a vírus legyőzéséhez használható antitestet, ami alapján valóban úgy tűnik, az immunrendszer megtanulja felismerni a koronavírust.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés