hirdetés
2022. augusztus. 10., szerda - Lörinc.
hirdetés

Negyedik generációs robotsebészeti eszköz a Semmelweis Egyetemen

Negyedik generációs Da Vinci Xi robotsebészeti eszközt adott át a Semmelweis Egyetemen szombaton a kulturális és innovációs miniszter.

Csák János emlékeztetett: egy hónapja iktatták be az új kormányt, amelynek egyik legfőbb célja a magyarok biztonsága, ehhez pedig szükséges a kiszámíthatóan rendelkezésre álló infrastruktúra. A most átadott sebészeti robot az egyik legfrissebb példája annak, hogy a magyar orvosok és a magyar egyetemek oktatni és gyógyítani is képesek, hangsúlyozta. Csák úgy fogalmazott, hogy a Semmelweis az ország egyik élen járó egyeteme mind a hallgatók száma, mind a tudományos és oktatási tevékenység terén. Ez az az egyetem, amely az alapítványi átalakulás után a legnagyobb ugrást hajtotta végre a ranglistákon, bizonyos szakterületeken már benne van az első százban.

Ehhez az kellett, hogy a kormányzat egy stratégiai döntéssel létrehozza az alapítványi kuratóriumokat, megadja a felhatalmazásokat, valamint hogy a kuratórium és az egyetem vezetői képesek legyenek közösen irányt szabni az intézménynek. A kormány mindehhez a finanszírozást is vállalja, az új felsőoktatási struktúra létrehozásával két és félszeresére növelte az egyetemek támogatását, emlékeztetett Csák János.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora köszönetet mondott a kormánynak, amiért a robotsebészetet bevezethette az oktatás, a kutatás, az innováció és a betegellátás mindennapjaiba. Kiemelte, hogy a most átadott, negyedik generációs Da Vinci Xi robottal nemcsak világszínvonalú műtéteket tudnak elvégezni, hanem a hallgatókat képezni is. Ez az eszköz a legmodernebbnek számít a világon; egyaránt alkalmazható a nőgyógyászatban és az urológiai ellátásban, a hasi sebészetben és az onkológiában.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium háttéranyaga szerint a Da Vinci Xi sebészeti robot 2021 augusztusában érkezett a Semmelweis Egyetemre kétnapos bemutatkozásra, kilenc hónappal később pedig már munkába állt a sebészeti, transzplantációs és gasztroenterológiai klinikán az egyetem saját berendezése, amellyel május 24-én hajtották végre az első műtétet. A klinikán az új eszközt évente mintegy négyszáz alkalommal használják majd az általános sebészeti műtétek mellett nőgyógyászati, urológiai, fül-orr-gégészeti beavatkozásokban is, NEAK által finanszírozott formában. Az 5,55 milliárd forintos kormányzati és uniós támogatásból megvalósuló projekt célja, hogy a Semmelweis Egyetemen a robotsebészet teljes spektrumát gyakorolni, kutatni és oktatni tudják. A projekt része az egyetemi oktatástámogatási környezet fejlesztése, dolgozói és hallgatói készségfejlesztés, valamint nemzetköziesítési programok is.

MTI/Bruzák Noémi
MTI/Bruzák Noémi

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 7,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Az Omikron megérkezése óta tengernyi tudományos adat áll rendelkezésre amely a harmadik oltás felvételének kritikus fontosságát mutatja.