hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Menekülő mutánsokat hoz létre a koronavírus

Az újabb és újabb változatokat menekülő mutánsoknak nevezi a tudomány, mondta el a 24.hu-nak Rusvai Miklós virológus professzor.

Rusvai Miklós elmondta, hogy a vírus „elsődleges célja” a kezdetektől a fertőzőképesség javítása volt, arra törekedett, hogy minél gyorsabban és könnyebben jusson be a sejtbe, eszköze pedig a tüskefehérje, ezzel kapcsolódik a legtöbb emberi sejt felszínén megtalálható, úgynevezett ACE2-receptorhoz. A vuhani változat még igen gyenge volt ebben, a következő verziók azonban sikeresebbek lettek, az omikron pedig ma már egy szinte tökéletes álkulccsal rendelkezik.

Az első változatok kórokozó-képessége nőtt, állatkísérletek viszont bizonyították, hogy a koronavírus csak a deltától kezdve okoz enyhébb megbetegedést. Nagy szerencsénk volt azzal, hogy megszelídült, és mert ez ilyen gyorsan megtörtént.

A biztos, hogy a SARS-CoV2 nem tűnik el. Már egy éve nem bukkant fel olyan, aggodalomra okot adó jelentős vírusváltozat, amiért folytatni kellene a görög ábécét. Ehhez az omikronon már nagyon sok változásra lenne szükség.

Rusvai Miklós szerint ha a megbetegítő-képesség nő, de a fertőzőképesség csökken, az számunkra közömbös, mert ez az új variáns nem lesz képes kiszorítani az omikront, kipusztul. Ha fordítva történik, gyakorlatilag nem okoz megbetegedéseket, miközben sokakat immunizál. Logikus módon akkor sincs semmi gond, ha mindkettő csökken.

Baj akkor van, ha mindkét tulajdonság erősödik, erre a jelenlegi becslések szerint 5 százalék az esély – mondta Rusvai, aki szerint a többi 95 százalék sem egyenlő arányban oszlik meg fenti lehetőségek között, a tudomány mai állása szerint a legnagyobb esélye annak van, hogy a vírus még tovább szelídül.

Az omikron folyamatosan megjelenő újabb és újabb változatai jól látható módon a vakcinák megkerülésére törekszenek. Teljesen kijátszani viszont nem fogja tudni soha, ehhez olyan változásra lenne szükség a tüskefehérjén, annyira eltorzulna, hogy már nem illene az ACE2 receptorhoz sem, azaz nem tudna a sejtbe jutni. Maradva a hasonlatunknál: addig reszelgeti az álkulcsot, míg véső lesz belőle, és hiába fér már oda a zárhoz, nem tudja beleilleszteni.

Az újabb és újabb változatokat menekülő mutánsoknak nevezi a tudomány, mert mi húzzuk egyre szorosabbra a kötelet, amiből próbál kibújni.

Rusvai szerint az omikron tulajdonságainak ismeretében egészséges személyeknek elég a három oltás, főleg, ha azóta megfertőződtek ezzel az omikron változattal.

Egészen más azonban a helyzet a veszélyeztetett csoportokba tartozókkal. Ilyenek az idősek, a szív- és érrendszeri panaszokkal, daganattal küzdők, immunhiányos, cukorbeteg személyek és számos, krónikus betegséggel élő ember. Számukra az omikron is komoly kockázatot jelenthet, érdemes a negyedik, ötödik, többedik oltást is felvenniük, ökölszabályként nagyjából félévente, de mindenképpen az orvosukkal konzultálva – írja a 24.hu.

(forrás: 24.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés