2021. október. 27., szerda - Szabina.
hirdetés
hirdetés

Le kell számolni a hiedelmekkel!

Hüvelyi szülés vagy császármetszés? A szakma változtatna a protokollon

Ideális császármetszés nincs – vallják egyre többen, miközben világszerte felismerték, hogy csökkenteni kell a szülés közben végzett műtéti beavatkozások számát. A helyzet optimalizálásához a szülész-nőgyógyászok mellett a társadalomnak is számos kérdést át kell majd gondolnia a szülészet területén. A szakma képviselői mindenesetre arra készülnek, hogy javaslatot tegyenek a jelenlegi szakmai protokoll megváltoztatására.

Sok vagy kevés manapság a császármetszés? Milyen korai és kései következményei lehetnek ennek a beavatkozásnak? Vannak-e káros hatásai a hüvelyi szülésnek? Biztos, hogy császármetszéssel kell világra hozni a második gyermeket, ha az első ily módon született? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik a választ a szakemberek 2011. június 10-én az Aesculap Akadémián (1115 Budapest, Halmi u. 20-22.), a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Hüvelyi szülés vagy császármetszés: a XXI. század szülészeti dilemmája? címmel megrendezett tudományos ülésén. A kérdésfelvetést indokolja, hogy Magyarországon – hasonlóan például Amerikához – a 2010-ben ismertté vált adatok szerint a gyermekek 33,3 százaléka császármetszéssel jön a világra.

Jelenleg az Egyesült Államokban minden negyedik gyermek hasi műtét útján születik, miközben százezer császármetszésre 20 halállal végződő eset jut – a császármetszés halálozási aránya jellemzően sokkal nagyobb, mint a hüvelyi szüléseké.

A császármetszés gyakorisága azonban nemcsak országonként lehet eltérő, hanem kórházanként, szülészeti osztályonként, sőt orvosonként is. Prof. dr. Rákóczi István, a Szent Imre Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Profiljának vezető főorvosa a MedicalOnline érdeklődésére elmondta: világszerte felismerték, hogy csökkenteni kell a császármetszések számát. Ehhez azonban vizsgálni kell, miért emelkedik. A professzor véleménye szerint ennek számos oka van, ám ezek egyike sem tekinthető abszolút oknak. A császármetszések nagy számában szerepe van annak, hogy a nők egyre idősebb korban vállalnak gyermeket. Befolyásolja az obezitás elterjedtsége, de kétségtelenül közrejátszik az is, hogy az esetleges jogi következményektől félve a szülész-nőgyógyászok könnyebben választják a műtétet akkor is, ha az kevésbé indokolt.

Magyarországon a gyermekek 33,3 százaléka császármetszéssel jön a világra

A szülés módjáról szóló egyedi orvosi döntésekben azonban privát szempontok is érvényesülhetnek. Az a korábban gyakran tapasztalt attitűd, amelynek hatására egyes nők kifejezetten maguk kérték az „előre programozott császármetszést”, Rákóczi professzor szerint nem döntő a beavatkozások számának alakulásában. Náluk, a Szent Imre Kórházban például évente mintegy háromezren szülnek, ám talán ketten kértek ilyet. A korábbi hiedelmek azonban gyakorta élnek még. Ilyen például az ideális császármetszés mítosza, amellyel le kell számolni – közölte a professzor, aki erről a témáról tart előadást június 10-én.

Az sem feltétlenül igaz, hogy aki korábban császárral szült, az a továbbiakban már csak így hozhatja világra később születő gyermekeit. (Erre azonban otthonszülés választása esetén a jogszabály szerint nincs lehetőség.) Sok kérdést át kell tehát gondolnia a szakmának, mert a császármetszés nem mindent előz meg, amiről korábban azt gondolták. Hasonló hiedelem volt egyébként az is, hogy a CTG-vizsgálatokkal jelentősen csökkenthető majd a szülés közbeni agykárosodás veszélye, ez azonban a vizsgálatok szerint nem feltétlenül van így – emlékeztetett Rákóczi professzor.

Mint David Miller professzor írja a Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemle tavaly júniusi számában a Szülés alatti magzati szívfrekvencia-ellenőrzés: az előnyök kihasználása és a veszélyek csökkentése című tanulmányában, a cardiotocographiát (CTG), azaz a magzati szívfrekvencia monitorozását az 1960-as évek végén vezették be abban a reményben, hogy segítségével meg tudják előzni a szülés során a magzatnál esetleg bekövetkező agykárosodást és a cerebrális parézist (CP). Napjainkra azonban egyértelművé vált, hogy ez a remény legalább két ok miatt megalapozatlan. Egyrészt, a szülés alatti magzati szívfrekvencia-ellenőrzés során az álpozitív leletek aránya meghaladja a 99 százalékot a CP előrejelzésében, másrészt az agyi bénulás legtöbbször nem a szülés alatt alakul ki. Miller professzor cikkéhez fűzött kommentárjában dr. Vida Gábor azonban arra figyelmeztetett, hogy a leletek értékelése rendkívül szubjektív; a negatív tartományban 60 százalékban, a kóros esetekben csak 25 százalékban megegyezőek. Mindezek ismeretében szükséges a görbék elemzésének olyan standardját kialakítani, melynek alkalmazásával az értékelés szubjektív elemei lehetőség szerint kiküszöbölhetők, s az így nyert információk alapján a szükséges teendők késedelem nélkül végrehajthatók.

Ezeket a vitákat a szakmán belül is le kell folytatni, de a társadalomnak is át kell gondolnia számos kérdést a szülészettel kapcsolatban – véli Rákóczi István professzor, aki a MedicalOnline kérdésére elképzelhetőnek nevezte, hogy a tudományos ülést követően javaslatot tesznek a szaktárca császármetszéssel kapcsolatos szakmai protokolljának megváltoztatására. ( )

A professzor a törekvések ellenére úgy látja, hogy a császármetszések száma várhatóan nem csökken a közeljövőben, de mindenképpen ez volna az egyik cél. E mellett szerinte azonban változnia kellene például a terhesek gondozásának is, amely Magyarországon pillanatnyilag komoly gondokkal küszködik.

Mint azt a Medical Tribune korábban megírta: (regisztrált felhasználóink ide kattintva olvashatják) évek óta átalakításra vár a hazai terhesgondozás rendszere. A szakmai egyeztetéseket a témában érintett szakorvosok, védőnők, a tisztiorvosi szolgálat és az egészségbiztosító közreműködésével elsősorban az otthonszülés szakmai szabályainak kialakítási kényszere miatt kezdték meg még a liberális Horváth Ágnes minisztersége idején. Azt, hogy sok területhez hasonlóan a terhesgondozás körül sincs minden rendben, minden érintett érzi egy ideje. A szülést, sőt lehetőség szerint már a fogantatást megelőző időszak teendőit egy 1992-ben született miniszteri rendelet szabályozza, az akkoriban elfogadott magzatvédelmi törvény alapján. Azóta azonban egyrészt sok minden megváltozott az egészségügyben, másrészt talán itt is igaz a népi bölcsesség a sok bába közt elvesző gyerekről.

A rendelet úgy fogalmaz, hogy „a terhesgondozás olyan komplex egészségügyi szolgáltatás, amely a szülész-nőgyógyász szakorvos, a háziorvos, a védőnő és a gyermeket váró nő együttműködésén alapul. (…) A háziorvos a terhesgondozó szakorvossal és védőnővel együttműködve vesz részt a terhesgondozásban.” A gyakorlat azonban számos kívánnivalót hagy maga után.

A védőnők szerint a háziorvosnak tudnia kell(ene) arról, ha praxisában gyermeket vár valaki, és az első belgyógyászati vizsgálatokat is neki kellene elvégeznie annak érdekében, hogy komoly anamnézis szülessen. Meg kell oldani, hogy a várandós a lehető legegyszerűbben juthasson el a laborba, és meg kell találni a lehető legjobb megoldást arra, hogy a magán szakorvosok miként kapcsolódjanak a hivatalos várandós ellátáshoz.

Köbli Anikó
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Nagyjából egy hónapja áll az ajkai Magyar Imre Kórház nagy csinnadrattával négy éve átadott CT-berendezése meghibásodás miatt.

Litván kutatók kifejlesztettek egy olyan számítógépes algoritmust, ami megnyithatja a kaput a korai diagnózisalkotás felé.