hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Hosszabbított Kásler a szakmai kollégiumnak

Február 15-én lejárt az Egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatainak mandátuma, nyárra új struktúrát alakítanak ki – értesült a MedicalOnline.

Kisebb és hatékonyabb szakmai kollégiumot képzel el a területért felelős miniszter, aki már korábban is tervezte a grémium átalakítását: lapunknak másfél évvel ezelőtt adott interjújában Kásler Miklós úgy fogalmazott: a kollégiumi munka nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés, és azt is mondta, sokkal aktívabb munkát vár a tagozatoktól és tanácsoktól, amelyeknek javaslataira az eddigieknél erősebben szeretne támaszkodni.

A MedicalOnline úgy értesült, hogy az új kollégiumi struktúra kialakításával Kollár Lajos pécsi érsebész professzort bízta meg Kásler Miklós. Szakmai körökben úgy tudják, hogy a professzor – aki maga is több évtizede vesz részt különféle pozíciókat betöltve a kollégiumi munkában – többek között generációváltást is javasol az átalakítás során. A szakma idősebb doyenjei mellett olyan, a szakmájukat aktívan gyakorló orvosokat nyerne meg a kollégiumi munka számára, akik jól ismerik szakterületük mindennapjait, problémáit és kihívásait. Lapunk úgy tudja, hogy az új struktúrát és az azt támogató jogi hátteret – amely a tervek szerint a mostaninál nagyobb súlyt biztosítana a kollégiumnak – tavasz végére, nyár elejére alakítják ki, és ekkor kaphatják meg megbízásukat az új tagok.

A szakmai kollégiumi rendszerről szóló miniszteri rendelet egyébként biztosít egy kiskaput, ami lehetővé teszi, hogy mandátumuk lejártával is folytathassák a munkát a tagozatok és tanácsok az új testület kinevezéséig; azonban a miniszter a minap levélben is felkérte az érintetteket a további feladatellátásra. Mindazonáltal a kollégium ügyeinek rendezetlenségét mutatja, hogy van olyan tanács, amely meg sem alakult 2016 óta, és vannak olyan tanácsok és tagozati tagok is, amelyek/akik csak 2017-ben kapták meg a mandátumukat. 

A szakmai kollégiumi rendszert 2011-ben alakította át Szócska Miklós akkori egészségügyért felelős államtitkár. A kétszintű struktúrában a három tagból álló tagozatok munkáját 15 fős grémiumok segítik. Az erőforrás miniszter szakmai tanácsadó testülete 2014-ig intenzíven támogatta az egészségpolitikai döntéshozatalt, ám azóta úgy tűnik, az ágazat vezetői nemigen kíváncsiak a szakma véleményére. A kollégium 2011-ben kinevezett vezetőségének, tagozatvezetőinek és tagjainak mandátuma 2015. május 13-án járt le, amelyet néhány hónappal később – a tagság megújítása nélkül – hosszabbított meg az akkori államtitkár, Zombor Gábor. Végül a miniszter szakmai tanácsadó testületének új tagozati vezetői és tagjai – igaz, nem maradéktalanul – 2016 februárjában vehették át a megbízóleveleiket. Ezek jártak le február 15-ével.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés