hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

Erről szólt idén a rákellenes világnap

A tüdőrákról és a testmozgás fontosságáról is szó esett a vasárnapi világnapon, a miniszter pedig fejlesztésekről beszélt az Országos Onkológiai Intézetben.

A legújabb kutatási eredmények szerint az eddig feltételezettnél is súlyosabb következményei vannak annak, ha egy kismama dohányzik vagy a környezetében cigarettáznak, mivel a magzat génjei úgy módosulnak, hogy annak nyoma az unokákban is felfedezhető – közölte a Magyar Tüdőgyógyász Társaság a rákellenes világnap alkalmából.

A közleményben idézték Horváth Ildikó tüdőgyógyász professzort, aki azt mondta, tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy a várandós nőket érő környezeti hatások a magzat fejlődését jelentősen befolyásolják. Kifejezetten negatív a dohányfüst szerepe: hátráltatja az emésztésért felelős szervek, a szív-érrendszer és a tüdők egészséges fejlődését. Ráadásul ez nemcsak közvetlenül a magzatban mutatható ki, hanem az ő gyermekeiben is. Vagyis egy dohányzó, illetve dohányfüstöt elszenvedő nő unokái is "öröklik" a káros hatásokat még akkor is, ha a köztes generáció, tehát a megszületendő gyermek később egyáltalán nem dohányzik. A társaság kitért arra, Magyarországon a tüdőrák a vezető daganatos halálok, ez adja az összes daganatos halálozás egyharmadát. "Évente tízezer ember hal meg tüdőrák miatt, Magyarország ebben világelső".

A dohányfüst a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), vagy más néven tüdőfogyatkozás kialakulásában is jelentős szerepet játszik, mivel a tüdőben lévő légutak fokozatosan és tartósan egyre inkább beszűkülnek, pusztul a tüdő szövete, emiatt pedig egyre nehezebb lesz a kilégzés, és sok betegben később a tüdőrák is kialakul. A betegség leghatékonyabb gyógymódja a korai stádiumban történő operáció. Mivel a tüdőrák gyakran alattomosan, tünetek nélkül növekszik, sokszor csak előrehaladott, már nem operálható stádiumban fedezik fel. Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet ezért indította el speciális tüdőrákszűrő programját, ami jóval modernebb a hagyományos módszereknél, így képes kiszűrni a korábban esetleg nem látott elváltozásokat is.

Ónodi-Szűcs: mindenkinek van tennivalója a daganatos betegségek megelőzése érdekében

 

Be kell vinni a közbeszédbe a daganatos megbetegedések problémáját és felhívni a figyelmet arra, hogy mindenkinek van tennivalója a megelőzés terén – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára.

Ónodi-Szűcs Zoltán a rákellenes világnap alkalmából a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) által rendezett szűrőnapon kiemelte, a betegség nemcsak egészségügyi, hanem társadalmi probléma is. Fontos, hogy az emberek rendszeresen vegyenek részt szűrővizsgálatokon, mert minél előbb felismerik a betegséget, annál nagyobb az esély a gyógyulásra – mondta, hozzátéve, hogy Magyarországon mindenfajta szűrés elérhető, sajnos azonban kevesen vesznek részt ezeken.

Közölte, a nők átszűrtsége emlő- és méhnyakrákra csak 30 százalék körüli, a következő hetekben azonban tíz új – emlőrákszűrésre is alkalmas – szűrőbusz áll majd munkába, amelyek segítségével a kis falvak lakó is lehetőséget kapnak a vizsgálatra.

Király Nóra, Újbuda alpolgármestere, a Ficsak alapítója elmondta, újbudai pedagógusoknak szervezték a szűrőnapot, mert úgy vélik, a tanároknak is példát kell mutatniuk a gyerekeknek a megelőzés terén. Szeretnék felhívni a figyelmet a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára, hiszen a daganatos betegségek gyógyíthatók, ha időben felismerik őket.

Felidézte, tavaly együttműködési megállapodást írt alá több civil szervezet a rákellenes küzdelem érdekében, hiszen a kormány mellett a civil szférának is nagy szerepe lehet a megelőzésben. A szándéknyilatkozathoz idén még többen csatlakoznak, és vállalják, hogy kommunikációs csatornáikon keresztül terjesztik a szűrővizsgálatok és a prevenció fontosságát.

 

A testmozgás fontosságára hívják fel a figyelmet szakértők

A daganatos megbetegedések megelőzésében és a gyógyulásban is jelentős szerepe van a mozgásnak – mondta Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap, a rákellenes küzdelem világnapján. Felhívta a figyelmet arra, hogy a daganatos megbetegedések különböző fajtáinál különböző mértékben, de sokkal jobb eredményt lehet elérni a gyógyulásban rendszeres mozgással.

A rákellenes liga 2018-ra meghirdette a Mozgás évét, az Örökmozgó kilométergyűjtő programhoz várják a csatlakozókat, akik tenni szeretnének egészségükért – mondta Rozványi Balázs, hozzátéve, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is napi fél óra intenzív mozgást javasol.

A következő években tízmilliárdos fejlesztések valósulnak meg az onkológiai intézetben

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére – mondta Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője vasárnap, amikor átadták az intézmény 1,7 milliárd forintból beszerzett, kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszközét.

A miniszter elmondta, a fejlesztések eredményeként olyan – megújult gép- és informatikai parkkal felszerelt, új tömbbel kiegészülő – onkodiagnosztikai komplexum jön létre, amely jelentősen csökkenti a betegek számára a várakozási időt, és mindenben megfelel a 21. századi elvárásoknak. Kiemelte, hogy a most átadott berendezés nem csupán Magyarországon, de az egész régióban az első ilyen eszköz állami intézményben.

Balog Zoltán a rákellenes világnapon tartott eseményen hangsúlyozta, hogy napjainkban a nem fertőző krónikus betegségek, köztük a vezető haláloknak számító rák jelenti a legnagyobb kihívást az egészségügyben, utóbbi évente 80 ezernél több megbetegedésért és mintegy 33 ezer halálozásért felelős. Ez az összes halálozás több mint egynegyede, és "uniós összehasonlításban sem állunk túlságosan jól ebben az ügyben", tette hozzá kiemelve, hogy a visszaszorítás legfontosabb eszköze a szűrés, valamint az azon való részvétel arányának emelése. E téren Balog Zoltán szerint "nem jók" a számok, hiszen az emlőszűrésen a potenciális érintettek 40-50, a méhnyakszűrésen  30 százaléka vesz részt, ugyanakkor a kormányzat célja e mutatók 70 százalékig emelése, "ami nagyon sok életet megmenthet".

A korábbi évek kormányzati intézkedéseiről szólva a miniszter kiemelte: bevezették a méhnyakrák kialakulásáért felelős vírus (HPV) elleni ingyenes, önkéntes oltást, továbbá a "14 napos szabályt", amely alapján a közfinanszírozott ellátásban a képalkotó vizsgálatokat ennyi időn belül kell elvégezni daganat gyanúja esetén. Emellett bevonták a védőnőket a méhnyakrák-szűrés szervezésébe, és az előző két évben 15 nagy értékű innovatív gyógyszert vettek fel a támogatási listára. Balog Zoltán emlékeztetett, hogy az Egészséges Budapest program tíz éves futamideje alatt a kormányzat 700 milliárd forintot tervez fejlesztésekre.

Ónodi-Szűcs Zoltán, a tárca egészségügyért felelős államtitkára arról beszélt: 2012-ig évről évre emelkedett az onkológiai okú halálozások száma, azóta ezt a trendet sikerült megállítani, amiben szerepe van a nemdohányzók védelméről vagy a népegészségügyi termékadóról szóló törvénynek, a HPV elleni oltásnak és a "14 napos szabálynak".

Azt gondolom, hogy ez mind kevés volt, mert 2010-hez képest csak ebben az évben már 60 milliárd forinttal többet költünk onkológiai ellátásra – fogalmazott az államtitkár, a nyolc évvel ezelőtti, 138 milliárdos és az idei, 200 milliárd feletti összeget állítva szembe egymással. Hozzátette: ez idő alatt kicserélték a besugárzó eszközök kétharmadát-háromnegyedét, így a korábbinál sokkal pontosabb, kevesebb mellékhatással, szövődménnyel dolgozó eszközzel gyógyíthatnak a szakemberek. Hangsúlyozta: az onkológiai okú halálesetek számának stagnálása helyett "azzal lehetünk elégedettek, ha elkezd csökkenni" ez a mutató.

Kásler: javult a rákos betegek gyógyulásának aránya

Az ezredforduló óta növekvő daganatos megbetegedési szám mellett javult a rákos betegek gyógyulásának aránya, 12 százalékkal csökkent a halálesetek száma – mondta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap, a rákellenes küzdelem világnapján. A főigazgató hangsúlyozta: a rákos megbetegedések egyharmadát meg lehet előzni – ezért rendkívül fontosak a szűrések –, és több mint felét meg lehet gyógyítani.

Magyarországon az elmúlt években egyre emelkedő daganatos megbetegedési szám mellett csökken a halálozás. A legtöbben 1999-ben haltak meg ilyen megbetegedésekben, azt követően viszont egyre több beteg kezelése során egyre kevesebb a haláleset, ez 12 százalékos javulást jelent, ami az onkológiában nagyon jelentős – fogalmazott Kásler Miklós. Azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán átadták az Országos Onkológiai Intézet 1,7 milliárd forintból beszerzett új sugárterápiás eszközét, elmondta: az intézet négy új, kiváló minőségű besugárzókészüléket kapott. Ezek egyike lehetővé teszi, hogy eddig nagyon nehezen besugarazható szerveket bizonyos esetekben ne kelljen megoperálni, a készülék kiváltja a műtétet például egyes tüdő-, a máj- vagy agytumornál.

A rákellenes küzdelem világnapja február 4., annak emlékére, hogy a párizsi első rákellenes világkongresszus résztvevői 2000. február 4-én írták alá a kór elleni világméretű összefogásra felszólító dokumentumot. A világnapon a többi között arra hívják fel a figyelmet, hogy a rák elleni küzdelem nemcsak orvosi feladat, hanem a társadalom közös ügye.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés