2020. június. 02., kedd - Kármen, Anita.
hirdetés
hirdetés

Csak egy lélegeztetőgép

Lovas András aneszteziológus intenzív terápiás szakorvos írása a COVID-19 járvány kapcsán szakmáról, hivatásról, a kritikus állapotú betegek ellátásáról.

hirdetés

A 2019 decemberében, a kínai Hupej tartományban kitört SARS-CoV-2 vírus okozta járvány elérte a vén kontinenst, Európát is. Most éppen régiónk egyik legfejlettebb gazdasági közösségében, a milánói székhelyű Lombardiában tombol a főleg oxigén hiányos légzési elégtelenséget okozó vírus. Utóbbi miatt egyre több szó esik az intenzív osztályok szerepéről, ahol a gépi lélegeztetés folyik, mint a tüdőgyulladás elsődleges szervpótló és támogató kezelése. Így jogosan merül fel a lakosságban, hogy minél több lélegeztetőgép van, annál több ilyen, légzési elégtelenségben szenvedő beteget tudunk gyógyítani.

És máris álljunk meg itt egy szóra! Az intenzív terápiás szakma gyógyít a lélegeztetőgéppel? A válaszom: sajnos nem. Ugyanis a lélegeztetőgép „csak” olyan eszköz a kezünkben, amellyel átmeneti időszakra tudjuk támogatni egy részlegesen kiesett szerv, jelen esetben a tüdő működését; addig, amíg azt a beteg saját szervezete meg nem gyógyítja. Ebben kiemelkedő szerepe van a kritikus állapotban lévő páciens immunrendszerének, illetve, ha a légzési elégtelenséget egy kórokozó hozza létre, akkor az arra adott gyógyszeres kezelésnek.

Nem is tudnám ezt máshogy szemléltetni, mint egy komplex katonai támadással. Ahol a levegőben megjelenő, bombákat tonna számra szóró légierő a gyógyszeres kezelés, ami a szárazföldi haderőt, azaz a saját szervezet védekező rendszerét támogató és egyben kiegészítő terápia. Rossz hírem van: jelenleg a COVID-19 betegségben bizonyított hatóerejű, gyógyszeres, vírusellenes bombázó terápia nem létezik. Marad a tüdő támogatása, a gépi lélegeztetés, míg a szervezet magához nem tér, vagy a küzdelmet feladva, végleg el nem pusztul.

A tüdőnk az igen összetett emberi testben csak egy, de nagyon fontos szerv, mely biztosítja az összes sejtünk számára, hogy kielégítő mennyiségben oxigénhez, azaz üzemanyaghoz jusson. Amikor az emberi testben súlyos aránytalanság lép fel a létfontosságú szerveket alkotó sejtek üzemanyag-kereslete és a tüdő, illetve a keringés által biztosított üzemanyag kínálat között, azaz jelen estben az oxigén kereslet és kínálat között, akkor alakul ki a sokk állapota és kerül kritikus helyzetbe a szervezet. Mit is jelent ez?

Gyorsabban vagy lassabban leáll a hat létfontosságú szervrendszer, melyen az intenzív terápiás orvos folyamatosan rajta tartja a szemét. Az üzemanyag hiányában elpusztulnak a szöveteket és szerveket alkotó sejtek. Sorban, de leginkább egyszerre mondja fel a szolgálatot az oxigénfelvételt és széndioxid-leadást biztosító tüdő, a vérkeringést biztosító szív, a vizelet kiválasztást biztosító vese, a gondolkodást, mozgást, vegetatív funkciókat felügyelő központi idegrendszer, a „petrolkémiai” üzemünk, a máj a mögötte álló bélrendszerrel, és a vörösvértesteket, fehérvérsejteket, illetve vérlemezkéket termelő csontvelő. Piff, paff, puff, egy két óra és egy évtizedek óta egyensúlyban levő rendszer a szakadék szélére sodródik, és a mélybe zuhan, elindul a kritikus állapot okozta pusztulás.

Amennyiben a beteg időben kórházba kerül és ott ezt a folyamatot a kollégáim időben észreveszik, úgy még van remény. Orvos társaim a felderítők a frontvonalban, akik a figyelmeztető jeleket észlelve megindítják a segítséget, illetve a beteg kritikus állapotát felismerve, az intenzív osztályhoz fordulnak segítségért. Ebben a pillanatban lép be a kórház legrosszabb állapotban lévő betegeit kezelő intenzív osztály, melyről immáron oly sokat hallhatunk az észak-olaszországi események kapcsán. A súlyos, oxigénhiányos légzési elégtelenség miatt gépi lélegeztetés indul, a keringési elégtelenséget gyógyszeresen illetve mechanikusan, pumpák segítségével támogatjuk. A testen kívülre vezetve, megtisztítjuk a vért a nem működő veséket pótolva, hasonlóan támogatva a májat is. Nyugalomba helyezzük a központi idegrendszert, illetve vénásan adagolva pótoljuk a kieső vörösvértest és vérlemezke-hiányt. Azokkal a vörösvértestekkel és vérlemezkékkel, amelyeket a véradások során a lakosság biztosít a beteg társaik számára.

Mindez egy rendkívül összetett folyamat, amely akár heteken át tarthat, támogatva és pótolva a kieső szerveket, míg az eszközös és gyógyszeres segítséggel magához nem tér. Sok esetben sajnos még így is a szervezet veszít, a gyakran gyorsan előrehaladó folyamatokat nem sikerül utolérni. Nem egyszer meghozva azt a drámai döntést, amikor a legmodernebb orvostudományi eszközök mellett is úgy látjuk, a beteg menthetetlen, a további intenzív terápiának érdemi haszna már nincs.

Talán ez a legnehezebb pillanat egy kritikus állapotú beteget ellátó számára, amikor napokon át végzett megfeszített kezelést követően ki kell mondania: nincs tovább. Összedugjuk a fejünket a kollégákkal, hogy ne maradjon kétség bennünk, majd a legközelebbi hozzátartozók alapos felvilágosítását követően megkezdjük az életvégi ellátást. Ekkor a hadsereg levonul a csatatérről, visszavonulnak a bombázók, csönd telepszik az emberi testre, melynek immáron már csak egyetlen dolgot szeretnénk biztosítani, egy végtelenül mesterséges környezetben, a fájdalommentes és humánus halált.

 Ezeket a sorokat olvasva is naponta százával halnak meg így az olasz, európai polgártársaink. A fentieket átgondolva vegyük észre, megelőzni sokkal könnyebb, mint egy ilyen komplex folyamatot fenntartani heteken át! Ahol egy beteg melletti lélegezetőgép csak egyetlen orvosi eszköz, azt kiegészítve szükség lehet még a vesét és májat pótló dialízis gépekre, a milliliter/óra pontossággal gyógyszereket adagoló infúziós pumpákra, amelyekből egy beteghez akár 6-7 darab is kell. A táplálásukat és folyadék terápiájukat biztosító készülékekre, a megfigyelésüket biztosító monitorokra, a vért keringtető mechanikus pumpákra, a szervezet váladékait elvezető csövekre…

Mindezt pedig nővérek, dietetikusok, gyógytornászok, gyógyszerészek, pszichológusok, intenzív terápiás orvosok működtetik és egészítik ki a szaktudásukkal a nap 24 órájában, míg a takarító személyzet tucatja tevékenykedik láthatatlanul az osztály folyosóin. De ez csak a hangyaboly egy része. Hiszen, a teljesség igénye nélkül: a betegek számára laborok tucatjai végzik a kémiai analitikusok, röntgenasszisztensek végzik el a képalkotó-vizsgálatokat, mikrobiológusok vadásszák az intenzíves orvos által küldött mintákban a kritikus állapotot okozó, vagy már szövődményként kialakuló kórházi fertőzéseket létrehozó kórokozókat, beteghordók viszik a mintákat, sebész nyitja fel az intenzív osztályon fekvő, gyomorlukadást elszenvedő beteget, plasztikai sebész korrigálja a felfekvés miatt kialakuló fekélyeket, pszichiáter gyógyítja a kezelés miatt létrejött poszttraumás stresszt.

És még csak egyetlen COVID-19 betegről beszéltünk, valamint az őt ellátó 30 fős egészségügyi személyzetről. És ne feledjük! Más, a mostani koronavírus járvány miatt nem érintett, kritikus állapotú beteg, legyen az szívinfarktusos, súlyosan égett, közúti balesetes, vérmérgezésben szenvedő, agyvérzést szenvedett, szervátültetésre váró vagy mérgezett jelen pillanatban is a fentiekhez hasonló ellátást kap az év 365 napjában, 24 órán keresztül.

Hazánkban, Magyarországon jelen pillanatban erre csak egyetlen szolgáltató képes, az pedig nem a magán, hanem a társadalombiztosítás által finanszírozott közegészségügy. A KÖZ, EGÉSZSÉG, ÜGYE.

Becsüljük meg és védjük a benne a dolgozókat! Vigyázzunk magunkra és előzzük meg a bajt!

Lovas András fenti írását saját Facebook-oldalán tette közzé, engedélyével közöljük..

(forrás: Facebook)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!