hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Covid-ellátás: "Mára rutinosabbak lettünk"

Az idei év határozottan jobb volt, mint a tavalyi, mondta a Magyar Narancsnak Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara B.-A.-Z. megyei elnöke.

Magyar Narancs: Tavaly de­cemberben a hvg.hu-nak adott interjújában azt mondta, az elmúlt évet egyszerűen úgy összegezné, hogy szar volt. És az azóta eltelt újabb koronavírussal eltelt évről mi a véleménye?

Csilek András: Határozottan jobb volt, mint a tavalyi. Az idén volt egy kis nyári szabadság, ha nem is három hét, de legalább kettő, és az oltás bennünket is magabiztossá tett. Mégiscsak jobb úgy dolgozni, hogy az ember tudja, van benne valami, ami megvédi attól, hogy nagyon beteg legyen. Az eleje rosszabb volt a járványnak, mára rutinosabbak lettünk.

MN: A legfrissebb adatok szerint (az interjú november 21-én, készült – F. Zs.) nagyjából 6 ezren vannak kórházban és 600-an lélegeztetőgépen. Márciusban, a harmadik hullám csúcsán dupla ilyen rosszak voltak a számok: 12 ezren kórházban, 1500-an lélegeztetőgépen. Milyen jelenleg az ellátás?

CSA: Tavasszal másképpen épült fel az ellátás, mint most. Akkor megnyíltak a járványkórházak, sok vidéki intézményben először nem volt Covid-osztály, özönlöttek a betegek, hirtelen nagy lett a terhelés. Most hamarabb megnyíltak a Covid-osztályok, mi, az ilyenekben dolgozók is rutinosabbak vagyunk, ezért jobban megy az ellátás. Egyébként most azok a számok jöttek, amelyeket vártunk: sok új eset, amihez képest kevesen vannak kórházban, közülük viszont sokan vannak intenzív osztályon. Ezért nekünk, akik a „sima” Covid-osztályon dolgozunk, most könnyebb, mint a második-harmadik hullámban. Akkor még minden új volt, át kellett szervezni az életünket, volt, hogy ötször írtuk át egy hónapban az ügyeleti beosztást, mert valakit elvezényeltek, vagy valaki megbetegedett és kiesett a munkából. Most is van, aki az egészségügyi dolgozók közül megbetegszik, de sokkal kevesebben, mint korábban. És nincsenek nagy, egy-egy osztályon végigsöprő kórházi járványok sem. Korábban a betegeink nagyjából egyötöde a belső járvány miatt került hozzánk: vagy­is bejött a kórházba egy betegséggel, bent elkapta a Covidot, és a kettőt egyszerre kellett kezelni. Most kevés ilyen van.

MN: Ezért is mondják, hogy a járvány negyedik hullámában a fokmérő nem az új fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma. Mivel kevesebben kerülnek kórházba, a „sima” Covid-osztályok nem annyira leterheltek. Az intenzív osztályokon viszont sok a súlyos állapotú beteg?

CSA: Igen, de azért azt is látni kell, hogy vannak olyan osztályok, amelyek békeidőben is mindig tele vannak: ilyenek az intenzív vagy a sürgősségi osztályok (SBO) is. Az SBO-k mindig belefulladnak a betegekbe, sőt a második-harmadik hullámban több beteg érkezett hozzánk az SBO-ról, mint most. Ahhoz képest, ami akkor volt, az intenzív osztályok is jobb helyzetben vannak. Legalábbis egyelőre. És a Covid-osztályokon is van még hely. Én csak arról tudok beszélni, amit én látok: nálunk még uralható a helyzet. Szerintem az egész koronavírus-járvány úgy alakul, ahogy egy tankönyvi járványnak alakulnia kell, jönnek-mennek a hullámok. Engem az lepett meg, hogy a második hullám után nem jött egy nyugalmi szakasz, mert az új mutáció, a brit variáns olyan hatékonynak bizonyult, hogy gyorsan letarolta a betegeket. Máskülönben nincs extra meglepetés, a járványok így működnek, csak ezt nehezen éljük meg.

A teljes interjút a Magyar Narancs közli.

(forrás: Magyar Narancs)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés