hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.
hirdetés

Az orvosok cenzúrázása a betegeknek is árt

Az együttműködést akadályozza, ha az orvosok nem kommunikálhatnak a betegekkel a médiában, mondta a Telexnek a MOK megyei elnöke.

Ha cenzúrázzák az orvosokat, és nem mondhatják el, hogy egy kórház vagy rendelő nem tud megfelelő minőségű ellátást nyújtani, nem kommunikálhatnak szabadon az orvosok a betegeikkel a médián keresztül, az a betegeknek is súlyosan árt – nyilatkozta a Telexnek Szijjártó László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Orvosi Kamara elnöke.

Két esetben fogadható el, ha egy orvost korlátoznak a megszólalásban. Teljesen egyértelmű, hogy az orvosi titoktartás köti a gyógyítókat. Ez alól csak ritka esetekben van kivétel, például ha bántalmazás vagy más bűncselekmény nyomait látják a betegen.

Szintén elfogadható az, ha a munkáltató, azaz a kórház vagy a rendelőintézet vezetése szabályozza a nyilatkozási rendet. Ebben semmi különös nincs, más munkahelyeken sem engedik meg, hogy a dolgozók a munkáltató érdekeivel ellenkező, azokat sértő nyilatkozatokat tegyenek, mondta a megyei MOK-elnök. Bizonyos információkat így a munkavállalói lojalitás jegyében érthető okból a dolgozók nem adnak ki a nyilvánosságnak.

A magyar kórházakban azonban inkább az jellemző, hogy az intézményvezető retteg, hogy az ott dolgozók bármit nyilatkozhatnak, ami miatt neki a fejére koppintanak, ezért folyamatosan próbálja kontrollálni és néha vegzálja a kollégáit. A szabály ezért az, hogy csak az intézményvezető nyilatkozhat – mondta a megyei kamarai elnök. Pedig Szijjártó szerint a fenti két eseten kívül kifejezetten káros, ha az orvosokat cenzúrázzák, megtiltják nekik, hogy nyilatkozzanak.

A beteg és az orvosa között létrejön egy láthatatlan szerződés, és ennek jegyében az orvosnak a beteg felé igenis van egy nagyon fontos tájékoztatási kötelezettsége – mondta a megyei MOK-elnök. „El kell mondanunk, milyen kezelési lehetőségek, alternatívák vannak, majd közösen hozunk döntést a továbbiakról. A régi paternalista orvosi világban persze egyedül az orvos döntött minderről, a betegnek kevés beleszólása volt a saját kezelésébe, de ez ma már jogilag és etikailag is problémás.”

Ha egy kórházban vagy egy osztályon olyan helyzet áll elő, hogy nem képesek megfelelő ellátást nyújtani, azt a beteggel is közölni kellene minden lehetséges csatornán: a kórház honlapján, a Facebookon. A beteg ne a kórházba érve tudja meg, hogy napokig szünetel a rendelés, elromlott a CT, elmarad a vizsgálat vagy annyira nincs személyzet, hogy bizonytalan lenne az ellátás minősége. Ezt legalább olyan fontos lenne tudnia a betegnek, mint a mentőszolgálatnak – mondta.

Ha minderről nem tájékoztatják a betegeket, akkor veszélyeztetik az ellátásukat, és a kórház etikátlanul jár el velük szemben – nyomatékosította a megyei kamarai elnök. Szijjártó László külön megemlítette még, hogy mindezzel szakmai kritikát fogalmazott meg. Bármilyen kormány, bármilyen politikai oldal gázolna bele így az orvosok szakmai autonómiájába és az orvos-beteg kapcsolatba, azzal súlyos hibát követne el.

(forrás: Telex)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés