A betegbiztonság kulcsa a hibákat feltáró, tanuló egészségügy

Minden tízedik kórházba felvett betegnél kialakul valamilyen károsodás az ellátás következményeként. A nemkívánatos események (NKE) hátterében gyakran elkerülhető hibák húzódik meg, ezek megelőzésével az NKE-k 70 százaléka megelőzhető lenne. Minderről Belicza Éva, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának docense, a NEVES Egyesület elnöke, hozzátéve, hogy a rendszer célja, hogy tanuljunk.

A NEVES (NEm Várt ESemények) jelentési program 2007 óta zajlik egyes hazai kórházakban, eddig 26 ezer jelentés érkezett be az SE EMK égisze alatt működő NEVES rendszerbe. Az intézmények önkéntesen, de rendszeresen, anonim módon és szankciómentesen jelentenek. A szakemberek az adatok alapján az NKE-k általános okaiból nyolc témacsoportot már feldolgoztak:

• szabálykövetés, szabályozás;
• eseményekből való tanulás hiánya;
• kommunikációs és dokumentációs hibák;
• HR problémák;
• hiányzó, elmaradó, rosszul végzett tevékenységek;
• betegek és dolgozók oktatása;
• eszközhasználat;
• infrastruktúra.

A magyarok nem tartoznak a szabálykövető nemzetek sorába, és ez leképeződik az egészségügyben is – vette górcső alá az első négy témát a programvezető. – Az indokolatlan, a protokolloknak nem megfelelő ellátások oka a fontos szabályozások és a dolgozók ismereteinek hiánya, ami abból is eredhet, hogy az új eljárásokról nem kapnak megfelelő tájékoztatást. A munkatársak gyakran nem értenek egyet a szabályokkal, megszokás alapján végzik a munkájukat, és sokszor nem értik, mi indokolja a változtatásokat. Nincs szisztematikus ellenőrzés és visszacsatolás sem.

A szervezeti kultúra sem támogató, olykor hiába ismerik fel a dolgozók, hogy hibáztak egy-egy ellátási folyamat kapcsán, azt nem jelentik, így elmarad a hibák őszinte megbeszélése, az okok feltárása és kiküszöbölése. Komoly probléma a dokumentáció elmaradása és a nem megfelelő kommunikáció, az információk nem, vagy csak hiányosan, hibásan jutnak el a kollégákhoz. A csapatmunka gyenge, a hierarchia pedig túl erős, ami ugyancsak nem kedvez a hibák feltárásának.

Gyakori magyarázat az NKE-kre a humánerőforrás hiánya, pedig Belicza Éva szerint vannak folyamatok, amelyeknél ez nem lehet indok.

A hasonló NKE-k hátterében hasonló okok húzódnak meg, így az általános ajánlások bevezetésével mérsékelni lehet ezek előfordulását, gyakoriságát. A NEVES programban ezeket meg is fogalmazzák:

• az intézményi szintű szabályozás elkészítésébe be kell vonni azokat, akik az új eljárásokat alkalmazni fogják;
• érdemes tesztelni az új szabályokat, időt adni a bevezetésre és a visszajelzések feldolgozására;
• tanuljunk a hibákból, a büntető légkör helyett beszéljük meg a problémákat és megoldási lehetőségeket, a jól végzett tevékenységet ismerjük el;
• javítsunk kommunikációs és csapatépítő tréningeken a kollégák közötti kommunikáción.

Mindehhez azonban elkötelezet menedzsment, betegbiztonsági ismeretek és változtatási hajlandóság szükséges – foglalta össze az SE docense. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ellátás minőségének és biztonságának fenntartásához fel kell használni a háttérintézményekben és az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térben rendelkezésre álló adatokat is. A digitális adatbázisok hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek alapján olyan módszertanokat dolgozzunk ki, amelyek elősegítik az ellátási folyamatban felmerülő problémák felismerését.

A beteg nem elszenvedője, hanem alakítója az ellátásnak

A betegek nem rendelkeznek széles körű tudással a betegbiztonságról, ismereteiket leginkább az ellátás során szerzett élmények, például a hozzáférés határozzák meg. A biztonságos ellátás körébe leginkább a dokumentációs, adatvédelmi diagnosztikai hibákat sorolják, de például a kórházi fertőzésekről nagyon keveset tudnak – vázolta fel előadásában Báldy Barbara, Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Phd hallgatója.

Számos ponton információhiányban szenvednek: bár lenne rá hajlandóságuk, de nem tudják, hogyan és hol kell jelenteni a hibákat, nemkívánatos eseményeket. Különösen ódzkodnak a panasztételtől a krónikus betegek, attól tartva, hogy hátrányba kerülnek a későbbi ellátás során.

A pácienseknek igényük lenne arra is, hogy belássák a betegutat, megértsék, mi, mikor és miért történik velük, és hogy kérdés nélkül is kapjanak információkat az ellátóktól. Bár vannak idehaza is jó gyakorlatok, nagy igény mutatkozik például betegeknek készült csekklistákra, applikációkra, amelyek segítségével készülni tudnak a beavatkozásra, műtétre, terápiára.

Kiemelt fontosságúnak tartják ebben a körben az empátiát, a terápiába való rugalmas bevonást, ami a beteg érdekeit és tudásszintjét is szem előtt tartja. Részt vennének a terápiájukra vonatkozó döntések meghozatalában is, ám saját szerepükkel kapcsolatban bizonytalanok, nem tudják mikor kell vagy lehet kérdezni, kommunikációt kezdeményezni. A terápiába való bevonásban meghatározó tényező a kor, a társadalmi státusz, az iskolai végzettség, és az egészségértés.

A betegek biztonságérzetét az ellátás során az emberi (orvos-beteg, ápoló-beteg) kapcsolatok határozzák meg, ezért biztosítani kell számukra a kérdezés lehetőségét. Ugyanakkor – hívta fel a figyelmet Báldy Barbara, hozzátéve, hogy a teljes bizalom és bizalmatlanság egyaránt akadályozza az aktív részvételt a kezelésben, viszont a bizalomvesztés növeli a peres ügyek számát.

A betegeket az ellátórendszernek kell szocializálnia a részvételre – szögezte le az előadó, aki szerint ehhez a beteg kompetenciáihoz igazított kommunikációra, mellérendelt viszony kialakítására van szükség. Ahhoz, hogy a páciens aktívan részt vehessen a terápiában, felelősségvállalásban, segíteni kell abban, hogy eligazodjon az ellátórendszerben, és megtalálja a megfelelő információkat.

Az ellátóknak törekedniük kell arra, hogy egyenrangú, rendszeres és világos kommunikációval csökkentsék, és ne növeljék a betegekben az állapotuk okán amúgy is rájuk nehezedő stresszt az ellátás során.