hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Uniós forrásból 140 milliárdot szánna a kormány az egészségügyre

Az egészségügyi fejlesztésekre 2021 és 2027 között mintegy 140 milliárd forint jutna a Magyarországnak járó uniós forrásokból – derült ki a Magyar Nemzet szerint a kormány által az Európai Bizottságnak benyújtott EFOP Plusz pályázatból.

Az Emberi erőforrás fejlesztési operatív program plusz (EFOP Plusz) keretéből a legtöbb támogatást, 139,45 milliárd forintot a kormány az egészségügyi fejlesztésekre irányzott elő, amelyek fókuszában a megfelelő létszámú és tudású szakember utánpótlása, az otthoni szakápolás megerősítése, illetve a egészségügyi ellátás színvonalában és hozzáférhetőségében tapasztalható területi egyenlőtlenségek csökkentése áll.

Az említett célkitűzések közül – melyek összhangban állnak a nemzetközi ajánlásokkal, beleértve az elmúlt évek országspecifikus ajánlásait is – a legsürgetőbb feladatnak az egészségügyi humánerőforrás-hiány kezelése, főként az egészségügyi szakdolgozók helyzetének rendezése tekinthető. Esetükben ugyanis az elmúlt tíz évben a 30–39 éves korosztály létszámában történő csökkenés hívja fel a figyelmet a középtávon kialakuló jelentős szakemberhiányra, amelyben az utánpótlás hiánya és a pályaelhagyás is szerepet játszik. Ezek mellett gondoskodni kell az orvosutánpótlásról is, mivel a középkorú szakemberek továbbvonulásával az aktív hatvan év felettiek száma megemelkedett, a középkorú orvosokból viszont nem érkezett meg a szükséges utánpótlás.

(...)

A kormány július végén nyújtotta be az Európai Bizottságnak az operatív programokat, a testületnek pedig öt hónapja lesz arra, hogy jóváhagyja azokat. A határidő betartása, illetve a programok pozitív elbírálása esetén még az év vége előtt megnyílhat az uniós források igénybevételének a lehetősége – írja a Magyar Nemzet.

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink