hirdetés
2025. október. 23., csütörtök - KÖZT.KIKIÁLT., Gyöngyi.
hirdetés

Újraválaszthatók a kamarai elnökök

Jelentős változások várhatók a kamarák életében azt követően, hogy a parlament hétfőn elfogadta a salátatörvényt. A vezető tisztségviselők 2015-ben még egyszer megmérettethetik magukat, míg az új szabályok szélesítik a köztestületi demokráciát, a korábbinál jelentősen nagyobb részvételi arányt elvárva a választásokon.

Az utolsó pillanatban is jelentős változások történtek a kamarák életét nagyban befolyásoló és korábban nagy vitákat kavaró javaslatokban. Mint azt a szaktárca illetékesétől megtudtuk: a Balog Zoltán miniszter nevével jelzett végső javaslatokkal végül mégiscsak gesztust gyakoroltak a kamarák vezető tisztségviselőivel szemben.

Az Országgyűlés által június 18-án elfogadott salátatörvény szerint a jogszabály előírja, hogy két egymást követő ciklust követően harmadik alkalommal már nem lehet újraválasztani a vezetőket, a „kezdőpont” azonban, amelytől az egy-egy országos tisztségviselő számára engedélyezett két betölthető ciklust számítják, a korábban kialkudott 2011 lett. Így a kamarai elnökök 2015-ben még egyszer megmérettethetik magukat.

A kamarákról szóló 2006. évi törvényben minimumfeltételeket rögzítettek a kamarai választási rendszerre. A választások első fordulójában az érvényességi küszöböt a szavazásra jogosultak felében, a második fordulóban negyedében határozták meg. Hosszabb lesz a választási időszak, és lehetőség lesz távszavazásra is az internet segítségével. A korábbi pontatlanságok és hiányosságok elkerülése érdekében rögzítették a dokumentációs kötelezettséget, és előírták, mi mindennek kell megállapíthatónak lennie a választásról készült jegyzőkönyv, hang- vagy mozgókép-felvétel segítségével. A miniszter törvényességi felügyeletét is megerősítették; a mainál átláthatóbb gazdálkodás érdekében évente május 31-ig meg kell küldeni a szaktárcának az elszámolást.

MedicalOnline
a szerző cikkei

Könyveink

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...