hirdetés

Újra kell szervezni az orvosi ügyeletet Szombathelyen

Felmondta a szombathelyi orvosi ügyeleti ellátásról az önkormányzattal kötött szerződést az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) – közölte a vasi megyeszékhely polgármestere az MTI-vel.

Puskás Tivadar hangsúlyozta: a szerződés felbontását – a szerződésben szereplő három hónapos határidő betartásával – azért kezdeményezte a szolgálat, mert az önkormányzat 30 millió forinttal csökkentette az ellátás finanszírozására általa beterjesztett költségvetésben szereplő összeget. A polgármester – aki több évtizeden át mentőorvos, a regionális mentőszervezet vezetője volt – hangsúlyozta, a pénzmegvonás csökkenti a szombathelyiek biztonságát és csökkentheti az orvosi ügyeleti ellátás eddig megszokott színvonalát.

Nemény András, az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt-frakció vezetője az MTI-nek azt mondta, ugyanannyi támogatást szavaztak meg, mint amennyi a múlt évi költségvetésben volt, csupán arra a 32 millió forintra kértek volna magyarázatot, amennyivel az OMSZ több pénzt kért a szolgáltatásért, amelyet egyébként helyi háziorvosokkal látnak el. Hozzátette: az önkormányzat egészségügyi bizottsága is úgy foglalt állást, hogy az OMSZ-szal kötött szerződést felül kell vizsgálni. "Eddig semmiféle választ nem kaptunk a mentőszervezettől a kérdéseinkre, a közgyűlés sem tárgyalt a szerződés esetleges felbontásáról" – mondta.

Puskás Tivadar szerint az OMSZ a lehető legolcsóbban, "önköltségi áron", nagyfokú szakszerűséggel és a szolgálatra jellemző fegyelmezettséggel szervezte meg az orvosi ügyeletet, amelynek közvetlen ellátása során támaszkodhattak a mentőszolgálat lehetőségeire is. Megjegyezte: a költségek növekedése – például az egészségügyben végrehajtott kötelező béremelések – miatt keletkezett növekvő terheket költségvetési szervként az OMSZ nem vállalhatta magára, ezért érthető a lépése.

Nemény András szerint ha rendelkezésükre bocsátották volna a kért adatokat és abból az derült volna ki, hogy a mentőszolgálat a szombathelyi orvosok bérére fordította az igényelt többletforrást, úgy a többlet igényt is megszavazták volna, ha viszont egy állami szervezet "nagy kalapjába" folyt be a pénz, nem szeretnének többet fizetni. Szerinte egyébként Szombathelyen az orvosi ügyelet ugyanúgy megszervezhető az OMSZ bevonása nélkül is, mint az ország más településein, az ellátás pedig – megfogalmazása szerint – nem lesz kevésbé biztonságos, de olcsóbb lehet.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...