hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetekre

Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakítására; a második körben 3,4 milliárd forintra pályázhatnak a kórházak.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a témában tartott pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a kormány 2010 óta kiemelten foglalkozik a családokkal, sokféleképpen támogatja őket. Hozzátette: a szülés élménye mind az anya, mind a gyermek számára meghatározó, ezért indították el a családbarát szülészetek kialakítását célzó pályázatot. A miniszter emlékeztetett, a programot 10 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg, ebből tavaly 6,4 milliárdot 44 kórház között már kiosztottak.  

A pályázat második ütemében idén 1,4 milliárdra, míg 2020-ban további 2 milliárd forintra pályázhatnak olyan közfinanszírozott kórházak, amelyek szülészeti, illetve  koraszülött intenzív ellátást nyújtanak. Az elnyert forrást infrastruktúrafejlesztésre, eszközbeszerzésre lehet fordítani azzal a megkötéssel, hogy a fejlesztéseken túl olyan szakemberek képzését is vállalják az intézmények, akik a szülést megelőző időszakban, a szülésnél és azt követően is a legkülönbözőbb segítséget tudják nyújtani, ismertette a miniszter.

Az infrastrukturális átalakítások irányulhatnak például a szülőszobák és a hozzájuk tartozó vizesblokkok átalakítására, alternatív szüléskísérésre alkalmas helyiségek kialakítására vagy multifunkciós szülőágyak, szülőkádak beszerzésére.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink