hirdetés
2020. február. 19., szerda - Zsuzsanna.
hirdetés

Új gyógyszerek kapnak társadalombiztosítási támogatást

Huszonhat új gyógyszer kap társadalombiztosítási (tb-) támogatást január 15-től, közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.

hirdetés

Kásler Miklós elmondta, a készítmények a daganatos és a vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségek, a vérzékenység, a hepatitis C, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, az asztma egyik súlyos formája és szívelégtelenség kezelésére szolgálnak, összesen tizennyolc terápiás területen.

Bővült a kórházi ellátás során térítésmentesen igénybe vehető készítmények palettája is, és ugyanez elmondható a járóbeteg-ellátás keretében a kiemelt vagy emelt támogatással vényre rendelhető gyógyszerek köréről is. A szóban forgó betegségek kezelésére alkalmas készítmények fogyasztói ára nem egyszer milliós, több millió forintos tétel – említette a tárcavezető.

A miniszter kitért arra, hogy a magyar gyógyszerellátás az utóbbi években gyorsan követte a nemzetközi trendeket, és az új készítmények alapvetően alakították át a terápiák és az ellátás körülményeit. Mint mondta, 2014 és 2020 között 1323 új gyógyszert fogadott be a társadalombiztosítás, amelyek 118 terápiás területen alkalmazhatóak.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Traumatológia - Egyetemi tankönyv

    A mozgásszervi baleseti sebészet, a kézsebészet, a neurotraumatilógia, a maxillofaciális, az urogenitális sérülések sebészete, a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Az agy érzelmi élete

    Vajon miért van az, hogy egyes emberek nagyon gyorsan helyrerázódnak egy-egy kudarc után, míg másokat sokáig emészt a kétségbeesés? Miért van az,...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more A klinikai nephrologia alapjai

    A robbanásszerűen fejlődő nephrologiai ismeretanyagot összefoglaló, a graduális és posztgraduális képzés mellett a mindennapi klinikai...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...