hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Új főigazgató az SE Klinikai Központban

Gajdácsi József kardiológus, egészségbiztosítási szakértő vezeti november óta a Klinikai Központ Szakmai Irányítási és Szervezési Főigazgatóságát.

Dr. Gajdácsi József 2000-ben szerezte meg általános orvosi diplomáját, majd belgyógyászati, kardiológiai, később pedig egészségbiztosítási szakorvosi szakvizsgát is tett. A ceglédi kórház belgyógyászati kardiológiáján dolgozva került először kapcsolatba az egészség-gazdaságtannal, az akkori Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézetnek (ESKI) készített technológiai értékeléseket. Ezt követően került az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP), amelynek 2010-től öt éven át főigazgatóhelyettese is volt. Később az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) stratégiai főigazgató-helyettesi posztját is betöltötte, majd 2018. májusig helyettes államtitkárként felelt az Egészségbiztosítási Alap működtetéséért.

A Semmelweis Egyetem Klinikai Központ Szakmai Irányítási és Szervezési Főigazgatóságának vezetői feladatait november óta látja el. Mint mondja, mivel szakmai pályafutása eddig nem az egyetemhez kötötte, lehetősége van kicsit kívülről, más szemlélettel ránézni az itteni ellátórendszerre. Az egyetem több mint kétezres ágyszámával Magyarország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója, rendkívül fontos tehát, hogy az ellátást a lehető leghatékonyabban, a rendelkezésre álló emberi és egyéb más erőforrásokat a legjobban használva szervezzük meg – mutatott rá Gajdácsi József, aki úgy fogalmaz: egy egyetemhez hasonló regionális centrumnak “alfától omegáig” el kell tudnia látni egy beteget. A korábban egészség-gazdaságtannal foglalkozó szakember szerint fontos a profilírozás, a szakmaspecifikus intézetek kialakítása, vagyis, hogy minden klinika megtalálja a maga kiemelkedő specialitását, és a különböző ösztönző rendszerek beépítése, melyekkel fejleszthetők a bevételt termelő ellátások is (pl. egynapos ellátás). Ezeket szem előtt tartva érdemes áttekinteni a jelenlegi betegellátási struktúrát – mondta. Fontos emellett felülvizsgálni a területi ellátási kötelezettségeket is, hogy az egyetem mint egészségügyi ellátó miként tud a kerületi és a fővárosi ellátásban a leghatékonyabban, legracionálisabban szerepet vállalni.

A főigazgatóság elsődleges feladata, hogy szakmailag és operatív módon segítse a Klinikai Központ elnökének és elnökségének munkáját.

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink