hirdetés
2019. június. 26., szerda - János, Pál.
hirdetés

Lemondott az OEP főigazgató-helyettese

Az államtitkár után újabb „erős embert” veszített az egészségügy, a MedicalOnline információja szerint ugyanis lemondott dr. Gajdácsi József, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egészségügyi főigazgató-helyettese.

hirdetés

Mint ismert, Gajdácsi József nevéhez fűződik annak a finanszírozási módszertannak a kidolgozása, amely megyei szintre delegálta volna a források és kapacitások lakosságarányos szétosztását. A tavalyi év végén nyilvánosságra hozott anyaggal kapcsolatban több szakmai szervezet jelezte: számos sebből vérzik. Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészséggazdaságtan Tagozata az OEP útmutatójának visszavonását sürgette, a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) pedig azt hangsúlyozta, hiba lenne a Semmelweis terv alapján kialakított egészségügyi térségek és progresszivitási szintek felszámolása. Az év eleji felzúdulásban egyedül a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke, Éger István intett türelemre, mert úgy vélte, „még minden megváltozhat”. Most úgy tűnik, neki lett igaza.

A sokat vitatott módszertan értelmében – amely az egészségügyért felelős államtitkárság struktúraátalakítási terveit is megalapozta – a kórházak integrációjáról január utolsó hetében kezdtek egyeztetni azok a testületek, amelyekben az ÁEEK, az OEP, az ÁNTSZ és az érintett intézmények és egyetemi klinikák vezetői kaptak helyet. Később a menedzsmenteknek kellett számot adniuk arról, hogyan kívánják megtartani az akkor még április 1-jére tervezett konszolidációt követően kórházaik a nullszaldót. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár az év elején még arról beszélt, február végéig eldől, hogy az áprilisban induló új struktúrában melyik intézmény milyen szerepre számíthat, bár az ágazati szereplők akkor úgy vélték, a döntéshozó lehetetlenül rövid időt hagyott az átalakításra. Az év elején mértékadó egészségügyi közgazdászok is úgy fogalmaztak: az OEP módszertana magában hordozza a kudarc lehetőségét és fennáll annak lehetősége, hogy elbukik – ami azóta be is következett, hiszen hiába is ígérte az államtitkár, a módszertanra alapozott struktúraváltás sem valósult meg; hiába dolgoztak azon hónapokig a Megyei Egészségügyi Egyeztető Bizottságok, majd később a gazdasági szakembereket tömörítő grémiumok.

Mint azt a MedicalOnline megtudta, a lemondott vezető szabadságát tölti, külföldre utazott, így lapunk számára nem volt elérhető. Az OEP sajtóosztályának vezetője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta értesülésünket, amelyet azonban több forrásunk is megerősített. A lemondás oka nagy valószínűséggel a módszertan bukása volt, ezt tovább tetézte, hogy a kórházak adóssága az év végére – a júniusi, 60 milliárd forintos konszolidáció ellenére is – várhatóan eléri majd a hatvan milliárd forintot. Így az egészségügyi főigazgató-helyettes körül beszűkült a tér, ezért nem volt más választása, mint lemondani pozíciójáról.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink