hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Többezres sarc Edelényben?

A Népszava szerint akár 4000 forintot is elkérnének a betegektől a borsodi városban, ha az orvos úgy érzi, indokolatlanul fordultak az ügyelethez.

Az egészségügyi kormányzat is vizsgálatot indít, miután náluk is meghökkenést keltett a hír, miszerint Edelényben térítési díjat kell ezentúl fizetnie annak, aki úgynevezett kényelmi szempontból veszi igénybe az orvosi ügyeletet. Az ügyről először borsodihir.hu  számolt be pénteken. Az önkormányzat az ügyeleti ellátással kapcsolatos változásokat a Facebook-oldalán is közzétette, a teljes rendelkezés pedig a település honlapjára is kikerült.

A javaslatot beterjesztő dr. Bárány Miklós, az ügyeleti szolgálat vezetője a képviselő-testületi ülésen azzal érvelt az indítvány mellett, hogy az utóbbi időben 60-80 százalék azok aránya, akik valójában nem is szorulnak „sürgősségi ellátásra”, csak például gyógyszert akarnak íratni, vagy nem akarják kivárni a sort napközben a rendelőben. E szöveg szerint az ügyeleti ellátás indokoltságát a mindenkori ügyeletes orvos állapítja majd meg. Az ellátási területén élők számára a térítési díj 2000 forint lesz, az azon kívül lakóknak 4000, külföldieknek 8000 forint. Ezen felül külön összeget szednek még az indokolatlan házhoz hívásért is. Ez a tarifa a körzethez tartozó mintegy 16 falu lakosának 3000, a körzeten kívülieknek 5000, a külföldieknek pedig 10 ezer forintba kerülhet, írja a lap.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink