hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Szerződhetnek a szakorvosjelöltek

Két hete már 210 szerződést aláírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), de azt nem lehet tudni, hogy mikor folytatják – számolt be a Magyar Időknek Dénes Tamás.

A kormány soron kívül aláírja a rezidensek (szakorvosjelöltek) szándéknyilatkozatát, amellyel kórházakhoz szerződhetnek, így mindenkit fel fognak venni, aki pályázott egy helyre, és elnyerte azt – mondta el a lapnak a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (Reszasz) elnöke.

Korábban futótűzként terjedt a hír a sajtóban, hogy a közszférában érvényes létszámstop a rezidensekre is vonatkozik, miközben évek óta orvoshiány van az egész országban.

A fiatal orvosoknak abban a kórházban kell jelentkezniük, ahol dolgozni szeretnének, azonban a szerződést a munkáltatóval, az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal (ÁEEK) kötik meg. Budapesten idén 360-an végeztek az orvosi egyetemen, az ő zárt Facebook-csoportjukban kezdett terjedni a hír, hogy az ÁEEK nem tudja automatikusan felvenni a rezidensképzésre jelentkezőket, helyette a következő üzenetet küldik: a rendszerbe való belépést megelőzi a létszámzárlat alóli felmentési eljárás, amelyet névre szólóan végeznek – értesült korábban a HVG. Az ellátóközpont arra is felhívta a figyelmet, hogy mielőbb el kell küldeni a szándéknyilatkozatot, mert az augusztus közepe után beérkezett kérelmeket legkorábban egy hónap múlva fogják elbírálni. Ezt módosították azzal, hogy a kormány kiemelten kezeli a kérdést, és soron kívül írják alá a szándéknyilatkozatokat, hogy gyorsan megoldják az adminisztrációs hibát. – Két hete már 210 szerződést aláírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), de azt nem lehet tudni, hogy mikor folytatják – számolt be Dénes Tamás.

A Reszasz hosszú távú megoldásként azt javasolja, hogy vegyék ki a rezidenseket a létszámstopra vonatkozó kormányrendeletből, ahogy a mentősök sincsenek benne, hiszen a teljes egészségügyben létszámhiány van.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink