hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Számvevőszéki elemzés az egészségügy finanszírozásáról

Az egészségügyi ellátórendszer és finanszírozása folyamatosan működik, azonban a jelenlegi formájában nem tekinthető fenntarthatónak is – erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék elemzése.

Az ÁSZ az elemzésében rámutat: a fenntartható működést a hatékony ellátási struktúra, a valós költségeken alapuló finanszírozás, valamint az átlátható és hatékony gazdálkodás segítheti elő.

Az Állami Számvevőszék törvényben meghatározott feladata a jól irányított állam támogatása. Ennek érdekében az ÁSZ a számvevőszéki jelentések mellett elemzéseket, tanulmányokat is készít. Elemzéseiben az ÁSZ nem megállapításokat tesz, hanem összefüggésekre, hatásokra világít rá, felhívja a figyelmet az adott területen jelentkező dilemmákra, kockázatokra, valamint bemutatja az eredményeket.

Az Alaptörvény alapján mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez, és ezt az állam – egyebek mellett – az egészségügyi ellátás megszervezésével segíti elő. Az egészségügyre fordított forrásokkal is törvényesen, célszerűen, eredményesen, átláthatóan, a közélet tisztaságának elve betartása mellett kell gazdálkodni, a közpénzekkel való gazdálkodásnak pedig elszámoltathatónak, kiegyensúlyozottnak és fenntarthatónak kell lennie. Az egészségügy finanszírozása, mint elemzési téma jelentőségét és aktualitását az adja, hogy az egészségügyi rendszer és annak fenntarthatósága a magyar társadalom egészére, annak életminőségére közvetlenül hatással van.

Fotó: MedicalOnline archív
Fotó: MedicalOnline archív

Az Állami Számvevőszék elemzése a kórházakat érintő ellenőrzési tapasztalatok és nyilvánosan elérhető adatok, információk alapján, közpénzügyi szempontból mérte fel és értékelte azokat a lényeges kockázatokat, változtatási irányokat, amelyek az egészségügyi rendszer és finanszírozás fenntarthatóságát befolyásolják.

Az ÁSZ elemzése rögzíti, hogy az egészségügyi ellátás az állam intézkedései alapján folyamatosan biztosított volt. Az Alaptörvényben a gazdálkodással szemben támasztott alapelvek meghatározottak. A Kormány jóváhagyta az egészségügy stratégiai céljait, az egészségügyi rendszer és finanszírozás szabályozott.

Az ÁSZ elemzésének közpénzügyi értékelése szerint az egészségügyi rendszerben, finanszírozásban a szemlélet nem változott olyan mértékben, hogy az Alaptörvény közpénzügyekre vonatkozó alapelvei megfelelően érvényesülhettek volna. Sem az ellátás struktúráján, sem a finanszírozás szabályaiban nem történt olyan mértékű és léptékű változtatás, amelyet elsősorban a minőség- és költségmérés, a hatékonyság növelés követelményei, illetve ezek elemeinek finanszírozás rendszerébe történő beépítése indokolt volna. Az ÁSZ ellenőrzései szerint a gazdálkodási szabálytalanságok, az átlátható és elszámoltatható közpénzfelhasználás hiányosságai miatt nem egyértelmű, hogy mi mennyibe kerül egy-egy kórház esetében, mennyi finanszírozást igényel a kórházak működtetése. Az ÁSZ által ellenőrzött kórházak döntő többségének átláthatatlan gazdálkodása önmagában is kizárja, hogy a rendszert intézményi szinten fenntarthatónak lehessen tekinteni. A valós költségek megállapítását akadályozza továbbá, hogy az állandó és változó költségek köre nem megfelelően tisztázott és gyűjtött – világít rá az ÁSZ elemzése.

Az ÁSZ közpénzügyi megközelítéssel készült elemzése több felvetést is megfogalmaz a fenntarthatóság biztosítása érdekében:

  1. Az egészségügyi rendszer eredményesebb működését ösztönözheti a nyújtott ellátások minőségének mérése, és annak beépítése az egészségügyi finanszírozás szabályozásába, rendszerébe. A mért ellátási kiadások képezhetik az alapját annak, hogy az egészségügyi rendszert érintően hol szükséges a változtatás, vagy új irány bevezetése a fenntarthatóság érdekében.
  2. A hatékony ellátási struktúra, a valós költségeken alapuló finanszírozás és az átlátható, illetve hatékony kórházi gazdálkodás segítheti elő a kórházi adósságállomány újratermelődésének megakadályozását és az évenkénti konszolidáció elkerülését, a fenntartható működés elérését.
  3. A tényleges vészhelyzeti esetekhez kapcsolódó ellátás folyamatos fenntartásának, finanszírozásának szükségessége vitathatatlan, ez kiemelt prioritást kell, hogy jelentsen.
  4. Az Alaptörvény gazdálkodási alapelveinek fokozott érvényesítése szükséges a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál és a finanszírozási rendszer egészét tekintve is.

Az Állami Számvevőszék nyilvános elemzése számos kérdést, dilemmát vet fel, amelyeket indokolt figyelembe venni az egészségügyi rendszer és finanszírozása újragondolásakor, illetve módosításának előkészítése esetén. Elemezésével, illetve az azt megalapozó ellenőrzéseivel az ÁSZ hozzájárul az egészségügyi ellátórendszer finanszírozásának fenntarthatóságához, az ellátás minőségének a javításához.

Az egészségügy finanszírozásáról szóló számvevőszéki elemzést teljes terjedelemben ide kattintva érheti el.

hirdetés

Könyveink