hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Sinkó Eszter: Motivációt is jelentett a hálapénz

Nem biztos, hogy hasznos a hálapénz eltörlése a várólistacsökkentés szempontjából, mondta Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász az ATV-ben.

Sinkó Eszter az ATV Startban fejtette ki, hogy az orvosok tartanak a megbízhatósági vizsgálatoktól, ezért most nem nagyon fordul elő, hogy elfogadjanak hálapénzt, de hogy később mi lesz, azt nem tudni. Ráadásul kevesebb beavatkozás is történt a szüléseken kívül a pandémia idején.

Felmerül azonban a kérdés, hogy a nagymértékű orvosbéremelés miatt kisebb-e az igény a hálapénzre. Ha azt gondoljuk, hogy az orvosok eleve egy összeggel kalkulálnak, hogy mennyit kéne hazavinnük, akkor igen, de nem minden vizsgálat igazolja ezt az összefüggést – magyarázta a szakértő, és hozzátette, hogy a hálapénz felesleges beavatkozásokat indukált, tovább maradtak az egészségügyi intézményekben a betegek, negatív következményei voltak.

Ugyanakkor az egészségügyi közgazdász azzal folytatta, hogy a paraszolvencia egyfajta motivációt jelentett, hogy több műtétet végezzenek el. Most ez a felhajtóerő elmarad, kérdéses, hogy tudják-e majd tartani a műtétszámot a kórházak.

(forrás: ATV)
hirdetés

Könyveink