hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Senki nem vett észre semmit

Az illetékes védőnő, gyermekorvos, óvoda, iskola, illetve a gyermekjóléti szolgálat sem észlelte, hogy egy szigetszentmiklósi házaspár éveken át bántalmazta gyermekeit.

A Pest Megyei Kormányhivatal sajtófőnöke, Lukasik Zsófia azt követően juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy befejeződött a brutális gyermekbántalmazási ügyben a kormányhivatal szociális gyámhivatalának vizsgálata.

A Blikk 2013. november 26-án számolt be arról, hogy K. Rudolf és felesége hosszú évekig "emberi ésszel fel sem fogható borzalmakat művelt lányukkal és két fiukkal". A már bíróságon lévő vádirat szerint a 8, 9 és 10 éves gyermekeket kiskoruk óta kínozták.

A kormányhivatal vizsgálata egyebek mellett megállapította, hogy sem a védőnő, sem a gyermekorvos, sem az óvoda, sem az iskola, sem a gyerekjóléti szolgálat nem vette észre, hogy szüleik rendszeresen szexuálisan bántalmazzák a három szigetszentmiklósi kisgyereket (csak az elhanyagoltságuk miatt kerültek 2011 nyarán nevelőszülőkhöz).

Az MTI-hez eljuttatott közlemény kitér arra is, hogy a gyermekek már több mint fél éve nevelkedtek nevelőszülőknél, amikor egy újabb pszichológiai vizsgálat során szexuális bántalmazás gyanúja felmerült. Ekkor a városi gyámhivatal haladéktalanul büntetőfeljelentést tett, valamint a szülők gyermekekkel való kapcsolattartási jogát megszüntette - olvasható a közleményben. A kormányhivatali vizsgálat a jelzőrendszer egy szeletére terjedhetett csak ki, további vizsgálatokra a hivatal nem volt jogosult - írták.

Az Index csütörtökön - szintén a kormányhivatal tájékoztatására hivatkozva - egyebek mellett azt közölte, hogy a hivatal senkivel szemben nem javasolta fegyelmi indítását.

A gyermekbántalmazási ügyben még tavaly év végén belső vizsgálatot lefolytató szigetszentmiklósi polgármesteri hivatal későbbre ígért tájékoztatást az eredményről az MTI-nek.  A távirati iroda úgy értesült, hogy az ügyben indított ombudsmani vizsgálat pedig még nem ért véget.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink