hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Tanévnyitó a Semmelweis Egyetemen

Palkovics szerint impozáns jövő előtt áll a felsőoktatás

Magyarországnak ismét érdemben van felsőoktatás- és tudománypolitikája, a reformok egyszerre szolgálják a felsőoktatás versenyképességét és az egyes egyetemek egyéni céljait, mondta az innovációs és technológiai miniszter a Semmelweis Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén szerdán a Művészetek Palotájában.

Palkovics László hangsúlyozta: 2014-hez képest megduplázódtak a felsőoktatási főösszegek, 2021-ben a GDP csaknem 1,2 százalékát fordítják az egyetemekre, szemben a 0,8 százalékos uniós átlaggal; 2022-re a 650 milliárdos felsőoktatási előirányzat, kiegészítve a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközzel (RRF) és a Science Parkok 310 milliárdos évi keretével már a GDP 1,7 százalékát jelenti. Az egyetemek 2700 milliárd forintos fejlesztési igényt terjesztettek elő a következő évekre, a kormány célja pedig, hogy ezt meg is adja nekik.

Kijelentette: sosem költöttek még ekkora összeget "az impozáns jövő előtt álló felsőoktatásra"; a források megfelelő hasznosulása érdekében kerestek a gazdaság és a közszolgáltatások igényeire nyitottabb, a vállalatokkal pedig szorosabban és hatékonyabban együttműködni képes modellt. Ez a közérdekű vagyonkezelői alapítványi modell, amelyben "a politikai hangulatkeltésekkel és alaptalan vádakkal szemben egyetemeink autonómiája sértetlen maradt".

Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédet mond a Semmelweis Egyetem 2021/2022-es tanévének ünnepélyes megnyitóján Budapesten, a Művészetek Palotájában 2021. szeptember 1-jén. MTI/Balogh Zoltán
Orbán Gábor, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány kuratóriumának elnöke beszédet mond a Semmelweis Egyetem 2021/2022-es tanévének ünnepélyes megnyitóján Budapesten, a Művészetek Palotájában 2021. szeptember 1-jén. MTI/Balogh Zoltán

Orbán Gábor, az egyetemet az augusztus 1-ji modellváltás után fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány elnöke, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: az, hogy a tanévet most elkezdő hallgatók a kitartó munka végén egy rendkívül nagy presztízsű intézményben szerezhetik majd meg a diplomájukat nemcsak a szakmai karrierjükben nyit komoly távlatokat, és a személyes tudást növeli, de a magyar szellemi tőkét is gyarapítja majd. Kitért arra is, hogy a világjárvány jelentősen felértékelte az egyetemen folyó munkát is, a Semmelweis élen járt a Covid-tesztelésben, a betegellátásban, később az oltásokban, és mindvégig vezető szerepet játszott a társadalmi kommunikációban, amin egy válsághelyzetben mindig nagyon sok múlik. A modellváltásról az alapítvány elnöke úgy fogalmazott: ez egy fontos mérföldkő a jövő építésében, ami egyedülálló fejlődési lehetőséget nyit; a kuratórium feladata és felelőssége, hogy ezzel a lehetőséggel a lehető legjobban tudjon élni az egyetem.

Hisszük, hogy a modellváltás megfelelő keretet és támogatást ad majd az egyetem vezetésének a teljesítmény további növeléséhez, a tudományos színvonal emeléséhez, az egyetemi célkitűzések mindenkori megvalósításához. Meggyőződésem, hogy a modellváltással járó nagyobb rugalmasság és növekvő gazdálkodási szabadság új lendületet ad az egyetemi fejlesztések megvalósításához, az ipari együttműködésekbe és világszínvonalú kutatási projektekbe való bekapcsolódáshoz” – jelentette ki a kuratóriumi elnök a Semmelweis Egyetem beszámolója szerint.

Merkely Béla rektor felidézte, hogy néhány nap híján pontosan másfél évvel ezelőtt jelent meg az új típusú koronavírus Magyarországon, a Semmelweis Egyetem pedig már a járvány kezdetén a vírus elleni harc élére állt, amelyben munkatársak és hallgatók egyaránt részt vállaltak.

Azt, hogy visszatérhettünk hagyományainkhoz, és több ezer elsőéves hallgatónk jelenlétében nyithatjuk meg a 2021/22-es tanévet, a védőoltásoknak köszönhetjük” – jelentette ki a rektor. Az egyetemen szinte 100 százalékos az átoltottság, dolgozóik és hallgatóik már a kezdetektől ebben is példát mutattak a társadalomnak, felelősséget vállalva egymás, és a rájuk bízott betegek biztonságáért – emelte ki.

Kivételes hivatást választanak azok, akik az orvos- és egészségtudomány mellett kötelezik el magukat” – emelte ki a rektor az elsőéves hallgatókhoz szólva, egyértelművé téve azt is, hogy ezen a területen a képzés elképzelhetetlen gyakorlati oktatás és vizsgák nélkül. Felidézte, hogy a Semmelweis-hallgatók – átérezve a gyógyító hivatást választók felelősségét – a pandémia kezdete óta részt vállaltak tanulmányaik mellett a járvány elleni védekezésben – közülük több ezren voltak ott a betegágyaknál, a PCR-szűrésekben, az oltópontokon. Bizonyos értelemben a Covid-19 elleni küzdelemben való részvétellel egy minden korábbinál intenzívebb jelenléti oktatás valósult meg, amelyet új, gyakorlatorientált kurrikulumreformunk is lehetővé tett – vélte a rektor. A rektor arra is felhívta az új hallgatók figyelmét, hogy bármilyen fejlett is legyen a tudomány, bármilyen modern technológia is áll a gyógyító szakember rendelkezésére, a betegre való figyelem nem csökkenhet – erről is szól az orvosi eskü.

Merkely Béla kitért az augusztus 1-jével megvalósult fenntartói modellváltásra is. Mint hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem már most is Magyarország és a régió vezető orvos- és egészségtudományi egyeteme, az alapítványi modellel elérhető rugalmasabb struktúra megadja a kellő mozgásteret a további fejlődésünkhöz.

A modellváltással hétmérföldes csizmát vettünk fel, hogy még nagyobb lépésekkel haladhassunk célunk felé, ami a világ legjobb száz egyeteme, Európa legjobb 5 gyógyító egyeteme közé való bejutás – fogalmazott a rektor.

A beszédek után a Semmelweis Egyetem első évfolyamára beiratkozó hallgatók fogadalomtétele következett három nyelven, magyarul, angolul és németül. A hat karon mintegy 3200 elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait a 2021/22-es tanévben, közülük minden harmadik az angol, illetve a német nyelvi programban. A tanévnyitó ünnepségen vehette át a Semmelweis Budapest Awardot Gloviczki Péter nemzetközi hírű érsebész, emellett a rektor Pro Universitate és Kiváló Oktató elismeréseket is átadott. Az ünnepség keretében kooperációs szerződést írt alá a Semmelweis Egyetem és a hamburgi Asklepios Medical School a német hallgatók képzésével kapcsolatos sikeres együttműködés további meghosszabbításáról. A nap zárásaként hálakoncerttel köszöni meg az intézmény az egyetemi dolgozók és hallgatók részvételét a COVID-19 elleni küzdelemben.

(forrás: MTI, Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink