hirdetés
2019. augusztus. 20., kedd - ALKOTMÁNY ÜNN., István.
hirdetés

Orvos a betegnek: „pillanatnyilag csak életlen szike van”

Hamarosan ajánlást tesz a szaktárcának az életvégi döntésekkel, az ellátás visszautasításával kapcsolatos hazai gyakorlat rendezésére az ombudsmani hivatal, amely vigyázó szemét folyamatosan rajta tartja az egészségügyön. Bár Magyarországon már tizenöt éve törvény védi a betegek jogait, azok lényegében máig holt szavak maradtak, és a gazdasági helyzet, az egészségügyiek élet- és munkakörülményeinek romlásával egyre inkább háttérbe szorulni látszanak.

hirdetés

Tizenöt-húsz év távlatából visszatekintve ma rendre ugyanazok a problémák kerülnek felszínre orvosok és betegek viszonyában, egymás közti kommunikációjában, mint az Európában úttörőnek számító, a betegek jogait kiemelten kezelő 1997-es egészségügyi törvény megfogalmazása idején. Változás alig-alig történt. Ma is ugyanúgy igazak Losonczi Ágnes szociológus gondolatai, amelyeket A kiszolgáltatottság anatómiája az egészségügyben címen 1986-ban tett közzé; akkoriban merésznek, újszerűnek tűnő szavai szerint az ellátórendszerben mindenki kiszolgáltatott. Ezt a helyzetet akarta megszüntetni a korábbi paternalista viszonyt leváltó törvény, ám csupán az orvosok kiszolgáltatottsága csökkent némiképp az uniós csatlakozás adta „kilépési lehetőséggel”, míg a beteg kiszolgáltatottságát nem csökkentette a jogszabály. Minderre a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete Bioetika részlegét vezető prof. dr. Kovács József  hívta fel a figyelmet az Alapvető Jogok Biztosának hivatalában megtartott, Beteg vagy egészségügy – A betegjogok helyzete egy átalakuló rendszerben, avagy kinek fontos a beteg címmel megrendezett konferencián.

Az atyáskodó orvosi magatartás ma is jelen van, a törvény önmagában nem hozott szemléletbeli változást; a 2000 éves hagyomány alapján ma is sokan úgy gondolják, hogy az orvosnak terápiás privilégiuma van, ahelyett, hogy mindent megbeszélne  a beteggel, hogy az képes legyen tájékozott döntést hozni. Elvben ma már minden beavatkozás előtt aláíratják a pácienssel a beleegyező nyilatkozatot, ám mindenki tudja, hogy ez valójában a műhibaperek elleni védelmet szolgálja, ha úgy tetszik, önmaga karikatúrája, hiszen a megfelelő tájékoztatásra nincs idő, vagy nem fordítanak rá figyelmet. Hiányoznak a tájékoztatáshoz szükséges segédanyagok is, és a betegjogi képviselet egykoron kiépült rendszere sem képes feladatát ellátni, ha heti egy-kétszer van jelen a kórházban az az ember, akinek panaszkodni, akitől tanácsot kérni lehet.

Orvosilag haszontalan vagy erkölcsileg felesleges?

Kovács József szerint nem megoldott a betegek kollektív képviselete, nincs meghatározva, hogy mi jár az ellátás és az ápolás során. A bioetikus szívesen vette volna, ha például konkrét időt jelöl meg a törvény a várakoztatásra, e helyett csupán annyi olvasható, hogy „a beteget csak méltányolható okból és ideig” lehet várakoztatni. Így aztán senki nem tudja, mihez igazodjon, és amíg nem tudja, addig kiszolgáltatott, és hálapénzzel igyekszik magának méltányos körülményeket, megfelelő ellátást biztosítani. A hálapénz jó fokmérője a kiszolgáltatottságnak, ami nyilvánvalóan akkor tűnik majd el a rendszerből, ha már nincs miért adni – vallja Kovács József, aki szerint gond az is, hogy etikai kérdésekkel ma nem fordulhat egy orvos a kórházak etikai bizottságaihoz. Az erkölcsi aggályok megvitatása helyett a gyakorlatban viszont sokan hibás érvelést használnak: orvosilag haszontalan kezelésről beszélnek erkölcsileg felesleges helyett az élet vége felé. Az életvégi kérdésekben azonban nem az ovosoknak kellene egyedül dönteniük – vallja Kovács József, ám mint az ombudsmani hivatal jelezte: készül már az életvégi döntésekkel, a kezelésekről való lemondással kapcsolatos jelentés, amelyben ajánlást tesznek majd az elvben ugyan lehetséges, a gyakorlatban azonban számos problémát felvető szabályozás rendezésére, amellyel kapcsolatban több beadvány érkezett.

Gond az is az egészségügyben, hogy mindmáig hiányzik a szakmai tévedésekről való tájékoztatási kötelezettség, pedig a hibákból másutt tanulnak – jelezte a bioetikus arra is példát hozva, mi mindent ajánlanak az USA-ban egy-egy kórházi bennfekvés előtt.

Azt javasolják a betegeknek például, hogy ellenőrizzék az interneten, biztonságos-e a kórház, ahová készülnek. Nézzék meg, milyen a műhibák gyakorisága és hogy elég gyakran végzik-e azt a beavatkozást, amelyre szükségük van. Nézzék meg, használnak-e ellenőrző listákat, amelyekkel elkerülhető, hogy a hasukban maradjon mondjuk egy törlőkendő, vagy: egyszerűen kérdezzék meg az orvost és az ápolót, mosott-e kezet mielőtt hozzájuk ér!    

Három a valóság

Nálunk azonban néhány éve emlékezetesen nagy megrökönyödés fogadta, amikor az azóta megszűntetett Egészségbiztosítási Felügyelet nyilvánosságra hozta, mely intézményekben végeznek 70-nél kevesebb mellműtétet egy évben, miközben ez volt az előírás a szakmai minimumfeltételekben – emlékeztetett az egykori hatóság lemondott elnöke. Kovácsy Zsombor ma már mindezt úgy fogalmazná, melyik az a 40 intézmény, amelybe a beteg be ne tegye a lábát, mert megfelelő esetszám nélkül inkább kuruzslás folyik ezen a címen. Másokhoz hasonlóan Kovácsy szerint is szűkült az elmúlt időszakban a betegjogvédelem „terápiás tartománya”. Nem lehet sokat adni a betegnek, mert az az orvosoknál veri ki a biztosítékot – vélekedett a volt elnök, aki ugyanakkor kevés lehetőséget lát a szaktárca által szorgalmazott „békés egymás mellett élés” megvalósítására. A betegjogok ellehetetlenítését szolgálják ugyanis az olyan javaslatok, melyek szerint limitálni kellene például a kártérítési perekben a betegeknek kifizethető összeget, mondván, az intézményeknek sem fizet többet a biztosító esetenként ötmillió forintnál. A betegnek nem mindegy, hogy az orvos vágja le tévedésből, vagy a villamos metszi le a lábát? -- kérdezte, de nem tartotta szerencsésnek azt a javaslatot sem, hogy esetleg szankcionálni kellene a később alaptalannak bizonyuló panaszok megfogalmazását -- ez utóbbira korábban a Stratégiai Szövetség a Kórházakért Egyesület elnöke tett javaslatot.

Az elvben jó, a maga korában úttörőnek számító, jogszabályokban garantált betegjogok ellenére ma tehát háromféle valóság létezik: a törvényben garantált, az, ahogyan elképzeljük, és az, ami a kórházakban valójában zajlik ma Magyarországon. Erre jó példát egyébként maga az alapvető jogok biztosa szolgáltatott, amikor elmesélte: az év elején maga is műtétre szorult. A kiemelt személyek ellátására kijelölt Honvéd Kórház Állami Egészségügyi Központban azonban azt hallotta Szabó Máté az orvostól: „pillanatnyilag csak életlen szike van”… Akkor mi lehet a többiben?

A betegjogi központ és az orvoslásból kivesző humánum

Kovácsy Zsombor Obama amerikai elnök szavait felemlegetve – ezek szerint a munkát mindig elégedetlenség előzi meg – azt ajánlotta: a kormány két évig elégedetlenkedett a betegjogvédelem korábbi rendszerével; most már talán el kellene kezdeni dolgozniMogyorósi Dorottya, az Országos Betegjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) felállításának előkészítésével megbízott szakmai főtanácsadó szavai szerint remélhetőleg most már történik majd valami. Az egészségügyért felelős államtitkár aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amely szerint az OBDK foglalkoztatja majd a jogvédőket. A tervek szerint májusban dönt a kormány a részletekről, így várhatóan júliustól minden korábbinál kiemeltebb szerepet kaphat a majdan hatósági jogkörökkel bíró központi hivatal, amelynek jogvédői azonban nem lesznek hatósági személyek.

Feladatuk azonban nemcsak nekik, hanem az orvosoknak is lenne – figyelmeztetett immár nem először a törvény életbe lépése előtt modellkísérleteket végző Szószóló Alapítvány elnöke, Matkó Ida aneszteziológus. Szerinte a gyógyítók mindmáig nem adtak választ a hivatásukban már a hatvanas évek óta látszó kihívásokra, amelyet deprofesszionalizációként ír le a szakirodalom. A gond az, hogy ellentmondás feszül az orvosok és a társadalom között egykor kimondatlan szerződés és a gyakorlat között. Miközben ugyanis az egyéni orvoslást felváltotta a csoportos, futószalagszerű, veszélyes üzemekben végzett gyógyítás, egyre inkább hiányzik annak humánus oldala,  és még nem dőlt el, hogy ezt a korábban magas erkölcsöt, altruizmust feltételező részt vissza óhajtják-e hozni a hivatásba, avagy elmegy a gyógyítás a szakmailag jól képzett biomérnökök, biotechnikusok világa felé, amelyben a morális követelményeket már nem tartják olyan fontosnak.

Köbli Anikó
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink