hirdetés

Óriási járóbeteg-ellátást érintő fejlesztés indul el Budapesten

Budapesten az elmúlt 30 év legnagyobb járóbetegellátási-rendszert érintő fejlesztése indul el, amelynek célja, hogy minőségibb, egészségesebb és hosszabb életet biztosítanak a fővárosban élőknek – mondta Karácsony Gergely főpolgármester szerdán, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat (ZESZ) új diagnosztikai centrumának átadóján.

A főpolgármester az Örs vezéri téri intézmény új, kardiometabolikus és onkokardiológiai centrumának átadóján közölte: a kormánnyal történt megállapodásnak megfelelően az elkövetkező években 50 milliárd forintot költenek arra, hogy a budapestiek tovább és jobb egészségben éljenek. Próbálunk minőségibb, egészségesebb, hosszabb életet biztosítani a budapestieknek, és ebben a nagy közös vállalkozásban mindenki partner kell hogy legyen: a kerületek, a kormányzat, a főváros és az egészségügyben dolgozók is, akik nap mint nap viszik a hátunkon az intézményrendszert – fogalmazott Karácsony Gergely.

A korábbi zuglói polgármester emlékeztetett: a ZESZ most átadott fejlesztéseit a XIV. kerületi önkormányzat is támogatta.

Nagy András Csaba, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat igazgató főorvosa elmondta: az Egészséges Budapestért Programban a kormányzattól 511 millió forintot, az zuglói önkormányzattól pedig 85 milliót kapott a szolgálat, amiből informatikai fejlesztést hajtottak végre, illetve diagnosztikai eszközöket szereztek be. Kifejtette: a most átadott kardiometabolikus és onkokardiológiai centrum sokszakmás terület, ahol egyszerre van jelen többek között a kardiológia, a diabetológia vagy a belgyógyászat. Az a cél, hogy rövidebb legyen a betegút, hatékonyabban lássák el a több betegséggel egyszerre küzdő embereket – magyarázta. Kitért arra is: a fejlesztések eredményeképpen korszerű informatikai osztály jött létre az Örs vezér téri intézményben, megújult a ZESZ honlapja, online előjegyzési rendszert indítottak el, valamint korszerű adatbázist építenek a hatékony betegellátás érdekében.

Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere elmondta: Budapest 50 milliárd forintos egészségfejlesztési keretéből Zugló 807 millió forintot kap erre az évre. Azt ígérte: nem állnak meg fejlesztésekkel, a jövőben egy új szakrendelőt akarnak létrehozni Zuglóban.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...