2020. december. 04., péntek - Borbála, Barbara.

Operatív törzs: egyes cégek nyerészkedni próbáltak a teszteken

Október elején országos fogyasztóvédelmi vizsgálat indult, amely azt mutatta ki, hogy egyes cégek nyerészkedni próbáltak a PCR-teszteken, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás felidézte, hogy már több mint egymillió mintavétel történt. Ezek többsége ingyenes volt, hiszen csak azoknak kell fizetniük, akik saját elhatározásból teszteltetik magukat. A kormány azért vezette be a 19 500 forintos hatósági árat a PCR-tesztre, hogy egyetlen cég se tudjon nyerészkedni a járványon, sajnos azonban nem így történt. Budapesten még zajlik a vizsgálat, a 19 megye kormányhivatalai azonban már elkészültek vele. Eddig 81 szolgáltatót ellenőriztek, és 20-nál tapasztaltak gondot, azaz minden negyedik cég jogsértő módon járt el, közölte az államtitkár.

Átnéztek 100 honlapot, ezek közül 14-et találtak problémásnak. Helyszíni ellenőrzésből 57-et, telefonosból 83-at végeztek. A 20 jogsértő cég közül 14-gyel szemben indult fogyasztóvédelmi eljárás. Ennek oka, hogy több vállalkozás együttműködőnek bizonyult, és már az ellenőrzéskor azonnal pótolta a hiányosságokat. Három cégre már most bírságot szabtak ki, mivel nem orvosolta a jogsértést: nem 19 500 forintért érhető el a teszt vagy nem egyértelmű az árak feltüntetése.

A kormány a későbbiekben is szigorúan lép majd fel azok ellen, akik nyerészkedni próbálnak a járványon, mondta Schanda Tamás.

NNK: halottak napján is kiemelten fontos a megelőző szabályok betartása

Halottak napján és előtte, a hétvégén is kiemelten fontos a fertőzések megelőzésére szolgáló szabályok betartása, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a sajtótájékoztatón.

Galgóczi Ágnes azt kérte, hogy aki tünetet észlel magán, ne látogasson ki a temetőbe, ne találkozzon családtagjaival. Érdemes kerülni a zsúfolt helyeket, csoportosulásokat a temetőkben és a temetői díszek, virágok megvásárlásakor is.

Kiemelte: azokon a helyeken, ahol sokan vannak, akár szabadtéren is érdemes viselni a maszkot, emellett javasolta a hagyományos üdvözlési módok kerülését. Arra kérte a temetők fenntartóit, hogy gyakran fertőtlenítsék az illemhelyeket és a gyakran megérintett felületeket.

Galgóczi Ágnes az M1 kérdésére válaszolva közölte: a védőoltások a közegészségügy nagy vívmányai közé tartoznak, ezért nagy károkat okoznak azok, akik a védőoltások ellen álhíreket, csúsztatásokat, hazugságokat terjesztenek, különösen a mostani pandémiás időszakban.

A szakember ismét megerősítette, a járvány előrehaladtával, ahogyan az szükséges, további kórházakat vonnak be a koronavírus-betegek ellátásába, és megfelelő számú ágy és személyzet áll rendelkezésre kezelésükhöz.

Beszélt arról is, hogy folyamatos a háziorvosok és a foglalkozás-egészségügyi orvosok influenza elleni védőoltással való ellátása. Jelezte: az orvosok idén is megkapták azt a védőoltási módszertani levelet, amely útmutatást ad számukra, hogy mely krónikus betegség fennállása esetén érdemes influenza elleni védőoltásban részesíteni pácienseiket.

Galgóczi Ágnes elmondta, az operatív törzs 86 óvodában rendelt el rendkívüli szünetet, az iskolák fertőtlenítő nagytakarítása is zajlik az őszi szünetben.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!