hirdetés
hirdetés
2018. július. 22., vasárnap - Magdolna.
hirdetés

A rendszer helyett a beteget szolgálnák

Ónodi-Szűcsnek "vidéki emberként" sok baja van

Csak azoknak tudok jó híreket mondani, akik szeretik a rossz híreket, ironizált Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős álamtitkár, aki egy fővárosi konferencián avatta be ágazati elképzeléseibe a résztvevőket.

hirdetés

Egy amerikai vizsgálat során arra kerestek választ, hogy adott területen az orvosok számának növelése mérsékli-e a vizitdíjakat. Mint kiderült: nem, a betegek gyakoribb visszahívásával tartották szinten a doktorok korábban „beállt” jövedelmüket. Nem a betegek, hanem a rendszer – ebben az esetben a megszokott havi bevétel megtartása – volt az elsődleges cél. Mivel e történet pontosan rímel az egészségügyi államtitkár nem csak vallott, de hangosan hirdetett szakmai crédójára –, a honi egészségügyi rendszer elsősorban önmaga fenntartásán, s nem a betegek üdvén fáradozik -, nem véletlen, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán örvendeztette meg a fenti történettel egy keddi fővárosi egészségügyi konferencia résztvevőit. Persze másról is szó esett.

Csak azoknak tudok jó híreket mondani, akik szeretik a rossz híreket, mondta beköszöntőjében az államtitkár, s már sorolta is. A társadalom elöregedése miatt korábban nem látott igények fogalmazódnak meg az egészségüggyel szemben, miközben jelentős mértékben csökken a keresőképesek aránya. A demográfián belül fontos a családi állapot, a 65 évesek egyharmada egyedül él, a 74 évesnél idősebbeknél pedig ez az arány már meghaladja az 50 százalékot. Az ellátórendszer szerepelői nem passzív elszenvedői, hanem aktív alakítói az egészségügyben lejátszódó folyamatoknak, ezt mutatják a területi különbségek, hangsúlyozta az államtitkár. A fekvő kassza lakossági felhasználásában a szóródás közel háromszoros, a járóbetegben ötszörös, a krónikus ellátás esetében pedig nyolcszoros. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint nincs olyan paraméter, amellyel magyarázhatók lennének a különbségek, az adatok azt mutatják, hogy nem a lakossági igények, hanem az intézményi struktúra fenntartása a legfőbb hajtóerő.

Az OECD átlaghoz képest nem jelentős az orvoshiány, nem így a szakdolgozóké; ők másfélszer kevesebben vannak a fenti átlaghoz képest. Ezért ők állnak a hazai humánerőforrás-kérdés középpontjában. A hospitalizáció még mindig óriási mértékű, az OECD-n belül Magyarország az egyetlen, ahol nőtt a kórházban töltött idő az elmúlt 13 évben, igaz, e statisztika nem az aktív, hanem a krónikus ellátás számlájára írható.

Az alapellátás fejlesztéséről sok szó esett az elmúlt időszakban, ám kevés dolog történt, később azt is elmondta, hogy az ő „lelkén szárad” amiért még mindig nem utalták át a praxisoknak szánt idei 10 milliárdos támogatást. Ezt ugyanis valamilyen feladathoz szeretnék kötni. A minimumrendelet inkább maximum-rendelet, s bár Ónodi-Szűcs Zoltán érteni vélte ennek okát – több forrás biztosítására ösztönözni a döntéshozókat –, ez a taktika nem vált be, ráadásul e lajstromok egyáltalán nem foglalkoznak olyan fontos dolgokkal, mint a szakmai alkalmasság, vagy például a gyakorlat.

Jelenleg 17 ezer olyan ágy van Magyarországon, amely vagy krónikus vagy rehabilitációs ágyként működik. E kapacitások szociális ágazathoz történő átadásának sikere attól függ, hogy finanszírozási forrásukat sikerül-e az egészségügyben tartani. A helyzetet egyébként tovább bonyolítja, hogy közülük mindössze 3000 ágy működik önálló ellátó egységként, a többi az adott kórházak területén belül esetleg kimondottan két aktív osztály között található.

A jelentősebb betegforgalmat lebonyolító kistérségekben sajátos módon nem a műtéttel – tehát nagyobb költséggel járó – súlyszámok fogynak, hanem az egyszerűbbek és olcsóbbak, ám ezek nagyságrendje is eléri a 63 milliárd forintot! „Olyan ösztönző rendszerünk van, amiből ez jön ki!” Az államtitkár ezt az összeget is szeretné valahogy megfogni.

A kancelláriai modellel kapcsolatban az államtitkár nem felejtette el megjegyezni, hogy azzal vádolták:  gyámokat akar ültetni a kórházak nyakába. A kancelláriák valahol a térségi és megyei szint között működnek, s legfőbb céljuk, hogy az intézmények közötti feladatmegosztás révén – a közöttük dúló, betegekért és forrásokért zajló háború minimalizálásával – minél kevesebb beteg mozogjon egyik helyről a másikra. Egyáltalán nem cél, mondta később egy kérdésre válaszolva, az igazgatók döntési kompetenciájának elvonása. Sajátos problémát jelent azonban, hogy az államháztartási törvény miatt nem lehet feladatokat simán, egyik helyről – kórház és kancellária – a másikra delegálni. Az ezzel kapcsolatos változtatási igényt szerencsére felkarolta a nemzetgazdasági tárca.

Ami a budapesti modellt illeti, az államtitkárnak – mint megjegyezte – vidéki emberként sok baja van, „el vagyok veszve az érdekrendszerek gyűrűjében”.  A cél itt az, hogy ne az intézmények oldaláról kezdjék felépíteni a fővárosi rendszert, hanem próbálják meghatározni, hogy milyen ellátásra van szükségük mindazoknak, akik itt keresnek gyógyulást, s hogy ebbe miként lehet elhelyezni a kórházak jelenlegi fejlesztési, valamint az épülő új intézmény terveit. Állítólag március végére készül el az ezzel kapcsolatos terv első változata.

Kérdésekre válaszolva az államtitkár elmondta, a tartozásállomány ugyan havi három milliárddal most is növekszik – igaz, a korábbi 4,5-5 milliárddal szemben –, de ez már olyan ütem, amely mellett legfeljebb 7-8 hónap múlva törik rá az ajtót pénzükért a beszállítók. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kancelláriai rendszerrel szemben nem elvárás az eladósodás megszüntetése, hiszen az intézményi költségek több mint 70 százaléka adott – 60 százalék bér, további 10 százalék villany, víz,gáz stb. –, a maradék 30 százalékon pedig „nem lehet fogni 20-at, a gazdálkodásban már nincsenek tartalékok”. Nyilván szükség lesz még ebben az évben újabb konszolidációra.

A béreket illetően leszögezte, hogy az alkalmazottak egy része nem a statisztikákban látható fizetésekért dolgozik, ugyanakkor elismerte a korrekció szükségességét, de emlékeztetett az adottságokra: magyar bérekből származó járulékok és adók teremtik elő a forrásokat… Ugyanakkor a béreket szeretnék megjeleníteni a súlyszám-értékben, annak érdekében, hogy az intézmények valós bérgazdálkodást folytathassanak.

Szó esett a laboratóriumi diagnosztika finanszírozásáról is, ami Ónodi-Szűcs Zoltán szerint azért izgalmas kérdés, mivel nem a megrendelőknél, hanem a végrehajtóknál, tehát a laboroknál van a teljesítménykorlát. Ezt a helyzetet felszámolandónak ítélte, mondván: az indikációs helyeken kell meghatározni a tvk-t. Szó esett természetesen a háttérintézmények sorsáról is. Az államtitkár szeretné változatlanul külön tartani a hatósági-finanszírozói-fenntartói feladatokat, de sietve hozzátette: az unióban mindenre, s mindennek az ellenkezőjére akad példa, így Finnországban például az ottani egészségpénztár a minisztérium egy főosztálya. A döntés a kormány kezében van. Egyetlen konkrétum derült ki, szeretné, ha az Országos Mentőszolgálat is az ÁEEK fenntartásába kerülne.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink