hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Recept az orvoshiányra

Nem zárkózik el a kormány az ápolói kompetencia rendezésétől

Az orvosok túlterheltségén úgy enyhíthet az egészségügyi kormányzat, hogy egyes feladataik ellátását egyetemi végzettségű ápolókra szignálja ki, emlékeztet a NOL.

Már készül azoknak az egészségügyi feladatoknak a listája, amelyeket a jövőben orvos helyett egyetemi végzettségű ápolók is önállóan elvégezhetnek – jelentette be minap egy konferencián Betlehem József, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja. A lapnak adott nyilatkozatában azt is elmondta: Ausztráliában és az Egyesült Királyságban dolgozó ápolók például önállóan gondozhatnak krónikus betegeket, köztük magas vérnyomás, cukorbetegség vagy akár az idősödéssel együtt járó egészségváltozás miatt ellátásra szorulókat. Ők ellenőrzik a leleteket, és szükség esetén a gyógyszerek dózisát is módosíthatják. A dékán elmondta: Magyarország a fél évszázadra visszatekintő ausztrál és brit gyakorlatot honosítja, így minimális a három év múlva startra kész tervvel járó kockázat.

„Most elvben kizárólag csak orvos adhatna injekciót, vagy köthetne be például infúziót, miközben a gyakorlatban ezeket a feladatokat sok helyen ma is az ápolók végzik, úgymond a főorvos által jóváhagyott írásos felhatalmazással. De ez nem törvényes. Ezekben az esetekben, ha baj van, a felelősség kérdése meglehetősen tisztázatlan" – nyilatkozta a lapnak Kiss László, az 5.12. Szakszervezet vezetője, aki maga is ápolóként dolgozik. Hozzátette: az orvos és az ápoló közötti feladatmegosztás érzékeny helyzet. Az egészségügyet már nem lehetne üzemeltetni, ha a gyakorlatban nem működne most is egyfajta feladatleadás.

Selmeczi Kamill háziorvos saját praxisában orvosi feladatot semmiképpen sem adna át ápolónak. Szerinte nagyon szűk az a feladatlista, amely nem orvosi egyetemet végzett szakembernek átadható. Mint említette, ilyen a betegklubok szervezése, az életmód-tanácsadás, a népegészségügyi szűrések szervezése. A NOL értesülése szerint az ápolói kompetencia rendezésétől a kormányzat nem zárkózik el. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár úgy reagált: az újonnan megalakuló szakmai kollégiumoktól vár erre mihamarabb javaslatot.

 

hirdetés

Könyveink