hirdetés
2019. november. 15., péntek - Albert, Lipót.
hirdetés

Minőségbiztosítás, kontroll, teljesítményértékelés – a jó ellátás záloga

Önmagunkat is becsapjuk

Míg nálunk magán és közfinanszírozott ellátás együttélésének mikéntje a kérdés, Európa nyugati felén, vagy éppen Lengyelországban és Szlovákiában már rég átlépték ezt a Rubikont.

hirdetés

Az elmúlt néhány évben olyan kórházműködtető cégóriások jöttek létre Európában, amelyek mérete ma már meghaladja egy-egy nemzet egészségügyi rendszerét – kezdte előadását a Portfolio magánegészségügyi konferenciáján Végh Attila, aki annak a CAPIO AB-nek az elnök-vezérigazgatója, amely Franciaországban, Németországban, Dániában, Norvégiában és Svédországban 260 kórházat és rendelőintézetet üzemeltet. A magánegészségügy – tette hozzá – Közép-Kelet Európa egyik legizgalmasabb iparága, nem véletlen, hogy a londoni befektetők kitüntetett figyelemmel kísérik az itt történteket.

Érdeklődő befektetők

Az érdeklődés a szolgáltatások iránti igények évről évre történő dinamikus – 10-15-20 százalékos – növekedésében keresendő, bár ez a tendencia nem lokalizálható a kontinens egyes részeire; világjelenségről van szó. A robbanásszerű növekedés oka többek között a társadalmak elöregedése, miközben ettől függetlenül is egyre nő az egészségügyi szolgáltatások iránti igény. Többek között ennek tudható be, hogy az OECD országaiban az összes, állami és magán egészségügyi ráfordítások gyorsabban nőnek, mint a GDP. S bár e dinamizmussal igyekeznek lépést tartani a reformok, a politikusok azonban jobban szeretnek kórházat kinyitni, mint bezárni, igaz, ez csak az egyik oka annak, hogy a szükségleti oldal gyorsabban nő, mint ahogy a szükséges változások, átalakulások zajlanak. Ennek a lassúságnak részben okai azok a szakemberek is, akik az adott status quo fenntartásában érdekeltek.

Fotó: 123rf
Fotó: 123rf

A Közép-Kelet-európai régió további sajátossága a komoly szakemberhiány. A Penta Csoport Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban 84 megyei és városi kórházat működtet, s vannak olyan intézmények, ahol teljesen hiányzik a 35-45 közötti generáció. Fontos szempont, hogy az Európai Uniós támogatások ellenére az infrastruktúrát tekintve e régió még mindig hatalmas lemaradásban van, Csehországban és Lengyelországban egyaránt találtak muzeális értékű műszereket és épületeket – idézte fel az előadó, aki korábban a Penta Csoportot irányította. Az érintett országokban általában egyetlen állami egészségbiztosító működik, amelyek jelentős deficittel küzdenek, a régióban ennek nagysága akár milliárd euróban mérhető.

Sok helyen ellenségként kezelik a magánszolgáltatókat, s ez még Skandináviában is így van, miközben épp itt és például Franciaországban a privát szolgáltatók olcsóbban végzik ugyan azt a munkát, mint az állami finanszírozású intézmények. A Kelet-európai szintéren ráadásul még mindig hiányzik a tevékenység különböző elemeinek mérése, különösen a minőséget illetően kell sötétben tapogatózni. Túl sok a kórház – Lengyelországban közel ezer, Szlovákiában száz –, többszöröse annak, mint amire a méretgazdaságosság és a hatékonyság, valamint a betegek minőségi ellátása okán szükség lenne, miközben az intézmények fele is elegendő lenne. S nincs tiszta verseny, hiszen a kórházi hiányokat az állam időről időre kifizeti.

Kórházműködtető mamutok

Ezzel szemben Nyugat-Európában elkezdték koncentrálni az erőforrásokat, kialakultak azok a cégóriások, amelyek egyszerre több száz kórházat menedzselnek, mondván: a méretgazdaságosság, az üzemi méret meghatározza, hogy milyen minőségben, s milyen hatékonysággal lehet egészséget „termelni”. A legnagyobb például a Helios Csoport, amely 180 kórházat üzemeltet Németországban, de itt sem ez a cég, sem a többi nagy konglomerátum nem áll meg. A méretekre jellemző, hogy a Helios például 10 milliárd eurós költségvetéssel dolgozik – a magyar kórházi rendszer összesen 3 milliárd euróval. A CAPIO öt országban van jelen, s 260 kórház és rendelőintézet tartozik hozzá, több mint öt millió beteget látnak el, az utóbbiak 87 – a Penta esetében 80 – százaléka állami beteg, akik nem is tudják, hogy magánkórházban gyógyulnak, hiszen az intézmények döntő többsége szerződéses viszonyban áll az állami egészségbiztosítóval. Svédországban a CAPIO ugyanakkor 104 háziorvosi rendelőben, négyezer háziorvossal a lakosság közel 10 százalékának biztosít alapellátást.

A legnagyobbként számon tartott Helios történetéhez tartozik, hogy a cég tíz évvel ezelőtt célul tűzte ki az egészségügyi mutatók mérését, holott ezekkel nem járt épp az élen, nem lehettek büszkék a mortalitási, az infekció és a reoperációs mutatóikra. Honlapján megjelentette valamennyi kórházának összes klinikai mutatóját, s ezzel olyan transzparenciát hozott a német rendszerbe, amellyel alapvetően változtatta meg az egészségügyet: ezt követően ugyanis a lakosság más intézményektől is követelni kezdte a fenti adatokat.

Az ausztrál Remsay 11 országban van jelen, Franciaországban néhány év alatt nulláról indulva 124 kórházat üzemeltető láncot hozott létre. Az ő specialitásuk, hogy globálisan, egyetlen egy helyről vásárolják meg az összes nagyobb eszközt például a stenteket és a csípőprotéziseket. A Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában működő Penta betegeit szintén az állam „delegálja” Szlovákiában épp úgy, mint Lengyelországban.

A koncentráció egyik oka – legyen szó Európa bármely feléről – a közös beszerzés, amelynek eredményeként például a Penta mindent feleannyiért tudott megvásárolni, mint az állami kórházak. Ennek Végh Attila szerint három oka volt: az áruk nagy mennyisége, a transzparensen – online – zajló tárgyalások, s végül, hogy időben kifizették a beszállítóikat. A másik a digitalizáció, valamint a standardok és a protokollok. Ugyanakkor a háttér munkát – HR, IT stb. – kiszervezik, az egyes intézmények menedzsmentje kis számú, a tíz főt sem éri el.

Szlovák kuriózum

Bár a cégük által is navigált Szlovák reformról beszélt Újlaki Ákos, a Boston Colsulting projektvezetője, előtte azonban fontosnak tartotta leszögezni, hogy hiába adnak több pénzt az egészségügyre, ettől még nem változik meg a lakosság egészség-magatartása. Szerinte először az elérendő célt kell meghatározni, s csak ezt követően érdemes az alkalmazandó finanszírozási modellen gondolkodni. Azt is hozzátette – számolva a realitásokkal –, hogy a V4-ek egészségügye soha sem jut olyan anyagi kondíciókhoz, amellyel Nyugat-európai társai rendelkeznek.

Szlovákia azonban nagyot gondolt, reformja célja ugyanis, hogy az ellátás minőségét és hatékonyságát illetően 10-15 éven belül felzárkózzon Nyugat-Európához. Régiós kuriózum, hogy nemcsak a kormány, hanem az ellenzék is támogatja a reformcsomagot, így kormányváltás esetén is folytatódhat a rendszer átfazonírozása. A reformerek néhány adata persze sokkolta a döntéshozókat, például amikor tudatták velük, hogy a kórházak egyharmada a lakosság 1 százalékát fedi le, s hogy a korrekt ellátáshoz az országban mindössze 45 fekvőbeteg intézményre van szükség. A jelenlegi struktúra ugyanis az 1970-1980-as évek demográfiai helyzetét tükrözi, s hogy ez manapság mennyire fenntarthatatlan, azt például a gyermekgyógyászat, illetve a neonatológiai ágyak kapacitása tükrözte a legszembetűnőbben: ezek kihasználtsága még csúcsidőben sem éri el az 50 százalékot. Ugyanakkor az optimális kapacitás felett az ágyak 10-12 százalékát azért kell fenntartani, mert Szlovákiában – s ez egyébként hazai probléma is – hiányzik az idősek és krónikus betegek megfelelő szociális ellátórendszere. Szembe kellett nézni azzal is, hogy óriási különbségek vannak a kórházak között, de miként dönthető el, hogy melyikre kerüljön lakat, s melyikre nem?

Erre a választ Újlaki Ákos szerint a transzparencia adja, mondván a minőségi mutatók ismerete automatikusan megindítja a szelekciót, hiszen az emberek azt az intézményt választják, ahol minőségi gyógyulást remélhetnek.

Értelmezési egyszeregy

Meglehetősen sajátos színfoltja volt a konferenciának az a kerekasztal beszélgetés, ahol a Róbert Károly Magánkórház egykori tulajdonosa, Lantos Csaba moderálásával a résztvevők többek között arra kerestek választ, hogy a legújabb egészségügyi salátatörvény tervezetben szereplő kitétel – a közfinanszírozott ellátó, a közfinanszírozott kapacitása terhére magán, fizetős ellátást nem nyújthat – megfogalmazás mit is jelent valójában. Egyesek szerint ugyanis ez a fizetős ellátás megszüntetését, mások értelmezése alapján pedig pont fordítva, éppen hogy szabályozott, strukturált lehetőséget teremt rá. További pikantériája ennek a kérdésnek, hogy az említett törvénytervezet csupán asztal alatt mozog, hiszen sehol sem jelent meg, miközben megfogalmazóinak jó része már nem is tartozik az emberminisztérium kötelékébe. A kérdés valójában pedig az, hogy együttműködve vagy versenytársként létezzen egymás mellett a közfinanszírozott illetve a magánellátás. S a válaszok – legyen szó magánszolgáltatóról vagy állami kórházvezetőről – inkább az együttműködés felé hajlottak, annál is inkább mivel ugyanazzal a szakembergárdával létezhetnek csak, hozzátéve, hogy megfelelő rendszer kimunkálásával összefésülhető a két rendszer.

Ugyanakkor abban is egyetértettek a résztvevők, hogy egységes minőségbiztosításra, kontrollra, teljesítményértékelésre is visszacsatolásra van szükség. Az Uzsoki Kórház főigazgatója, Ficzere Andrea – nyilván a szakmai közönségre való tekintettel – meglepő őszinteséggel, nyíltan beszélt arról, hogy egyetlen intézmény sem meri közzétenni, hogy milyen indikátorok mentén dolgoznak, s milyen sikerrel. Becsapjuk magunkat és a finanszírozót is – tette hozzá.

Horváth Judit
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink