hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Oktatást segítő felszereléseket kapott a Szent Margit Kórház

A Szent Margit Kórház 182 oktatást segítő felszerelést kapott, több mint 122 millió forint értékben, közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken.

Kásler Miklós elmondta: a betegellátáshoz szükséges beavatkozásokat modellező, az egészségügyi dolgozók tudásának fejlesztését szolgáló, modern technikai eszközökkel felszerelt oktatótermek, úgynevezett skill-laborok fejlesztését tizenegy kórházban és három vidéki egyetemen indították el. A rendkívül gyors technológiai fejlődés kikövetelte olyan körülmények megteremtését, amelyek között az új módszereket életszerű körülmények között sajátíthatják el az orvostanhallgatók, a diákok, a nővérek, a rezidensek és a szakorvosok is. A skill-laborokban olyan technikával, technológiával találkozhatnak, amelyet eddig nem ismertek, közölte a miniszter.

Arról is beszélt, hogy a skill-laboroknak nemcsak a graduális képzésben van rendkívüli jelentőségük, hanem a posztgraduális képzésben és a szakképzésben is. Nagy Mihály, a Szent Margit Kórház intézményvezetője hatalmas lépésnek nevezte a labor átadását, amelyről azt mondta, a jövőnek is szól. A labort már használatba is vették, és a tapasztalt, rutinos munkatársak is kipróbálták az új metodikát. Beszélt arról is, hogy szoros szakmai együttműködésben állnak a Szent János kórházzal, valamint a visegrádi kórházzal, az ő dolgozóik, betegeik érdekét is szolgálja majd az új oktatóterem.

Az oktatólaborokba most beszerzett demonstrációs eszközök között vannak lélegeztetőgépek, EKG- és ultrahangkészülékek, defibrillátorok, vénakanülálást gyakorló modelleszközök, élethű felnőtt- illetve gyermek- és csecsemő-, valamint újszülöttbábuk, injekciózás, intubálás, katéterezés, valamint mellkas csövezési tevékenységek gyakorlását szolgáló eszközök.

Az Egészséges Budapest Program keretében tizenegy fővárosi és Pest megyei kórház kapott kétmilliárd forint értékben hasonló szimulációs eszközöket, közölték.

MTI/Emmi/Bartos Gyula
MTI/Emmi/Bartos Gyula

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink