2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Nyolc nap, 36 ezer ágy

A fekvőbetegeket fogadó összes hazai gyógyító intézményben a közfinanszírozott ágyak minimum 60 százalékát alkalmassá kell tenni az új koronavírussal fertőzöttek ellátására – derül ki a Népszava birtokába került miniszteri levélből.

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kedden nyolc napot adott arra, hogy valamennyi fekvőbetegeket gyógyító intézmény a közfinanszírozott ágyainak minimum 60 százalékát alkalmassá tegye az új koronavírussal fertőzöttek ellátására. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az azokon fekvő betegeket haza kell küldeni vagy máshol elhelyezni, írja a lap.

A miniszteri határidő a valóságban csak öt nap, mert három munkaszünet is beleesik. Március elején Kásler Miklós a járványosztályokat üríttette ki, akkor nyolcszáz ágyat szabadítottak fel a miniszter kérésére. Most nagyjából 36 ezer kórházi férőhelyről kell a betegeket valahová elhelyezni. Az egyik intézményvezető azt mondta: nem valószínű, hogy valamennyi érintett ágy foglalt, ugyanis a vészhelyzet kihirdetése óta csak a halaszthatatlan esetekben fogadják a betegeket.

A rapid ágyfelszabadítás azért sem egyszerű, mert nem lehet az osztályokon csak egy-egy kórtermet kiüríteni, teljes részlegeket, zsilipelhető folyosókat kell szabaddá tenni. Van olyan hely, ahol emiatt összeköltöztették a sebészetet a szülészettel, másutt az orr-fül-gége osztály költözött be az urológiára. Egy nagy centrumkórház több kis szakmában átmenetileg megszüntette az ellátást, így a bőrgyógyászatot, a reumatológiáját, az ortopédiát. Volt aki két-három nap alatt már eleget tudott tenni a miniszteri utasításnak, ott egyszerűen nem vettek fel több beteget és szinte mindenkit hazaküldtek. Arról szerdán írt a 24.hu, hogy a Honvédkórház kiürítette a fizetős idősgondozó részlegét Újpesten. Innen is hazaküldték az idős betegeket mintegy 226 ágyról.

(forrás: Népszava Online)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés