hirdetés
2020. szeptember. 22., kedd - Móric.
hirdetés

Nő a 40 év alattiak aránya a fertőzöttek között

Júliusban a Magyarországon regisztrált fertőzöttek 44 százaléka a 40 év alatti korosztályból került ki. Az esetek jelentős része köthető volt külföldi utazáshoz, írja a semmelweis.hu.
hirdetés

Az intézményi fertőzések felszámolásával júniusban a 60 éves, vagy a náluk idősebbek körében jelentősen csökkent a fertőzések száma, júliusban pedig már csak 63 fertőzöttet észleltek ebből a korosztályból. A leginkább veszélyeztetett korosztály aránya az összes fertőzött közül az eddigi legalacsonyabb, mindössze 17 százalékos. Ezzel szemben a 40 év alattiak megbetegedésszáma folyamatosan emelkedik, júliusban már az aktívabb korosztály tette ki a fertőzöttek 44 százalékát – derült ki a Semmelweis Egyetem által, országos adatok alapján végzett elemzésből.

A fiatalabbak betegséglefolyása jellemzően kedvezőbb,  és bár az ő szervezetüket is megviseli a vírus, ritkábban van szükségük kórházi ellátásra.

A fertőzöttek közül sokan jártak külföldön közvetlenül a megbetegedésük előtt, vagy találkoztak olyan rokonukkal, barátjukkal, vagy kollégájukkal, aki külföldi utazásból tértek haza. Ez az egyik fő oka annak, hogy Magyarországon jelenleg az aktívabb korosztály körében terjed a vírus.

A Semmelweis Egyetem továbbra sem javasolja a külföldi utazást, viszont azt tanácsolja, hogy akinek halaszthatatlan elfoglaltsága van a határon túl, az kövesse az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjában (JRC, Joint Research Centre-ben) gyűjtött, feldolgozott és teljesen nyilvános adatokat, mert a még zöld jelzéssel bíró országokon belül is nagy eltérések lehetnek régiónként.

Külföldi utazás után alapos megfontolást és körültekintést igényel az idősebb hozzátartozók felkeresése is, mivel az ő esetükben a betegség lefolyása jellemzően jóval súlyosabb. Ne felejtsük el, hogy a maszk használata zárt térben vagy nagyobb tömegben, és a rendszeres kézmosás továbbra is a legfontosabb óvintézkedések a vírus terjedésének megelőzésében.

A teljes információ az egyetem honlapján

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink