hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Nesze semmi a nővéreknek

Mindössze nettó 5-6 ezer forintot kapnának kézhez fizetésemelésként a nővérek a bértárgyalások jelenlegi állása szerint – derül ki abból az interjúból, amit Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke adott szombati demonstrációjuk előtt a Világgazdaságnak.

A kamarai elnök egy kérdésre válaszolva nem tartotta elfogadhatónak, hogy tekintet nélkül a szakképesítés szintjére, az egészségügyben eltöltött időre, mindenki ugyanakkora összeget kapjon. A differenciált szétosztást annak ellenére szükségesnek ítéli, hogy a hírek szerint szóbajöhető összeg rendkívül alacsony, fejenként nettó 5-6 ezer forint.

„Muszáj, ha azt szeretnénk, hogy holnap is legyen, aki a betegágy mellett áll. Kilencvenötezer egészségügyi szakdolgozó visz ma haza havonta átlagosan 115 ezer forintot. Közülük 65-66 ezren, különösen a kórházakban dolgozók azonban ezért nem heti 40, hanem 60 órát dolgoznak, éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon is. A közalkalmazotti bértábla pedig ettől az évtől gyakorlatilag nem tesz különbséget, mondjuk egy fiatal, OKJ-s képesítésű műtőssegéd és egy 20-30 éve dolgozó, tapasztalt nővér között, mindkettejüknek 108 ezer forint bérminimumot garantál. A szakdolgozók mintegy 80 százaléka esik jelenleg ebbe a bérkategóriába.”

A szakemberhiány már így is jelentős, bár az elmúlt időben évente csak 400 szakdolgozó kért külföldi munkavállalási engedélyt, 4-6 ezerrel több nővér kellene a betegágyak mellé, döntően a Közép-Magyarországi régióban.

„Budapesten sok helyütt kénytelenek segédápolókat, ápolási asszisztenseket alkalmazni, akik bár fehér köpenyt viselnek, szakmai segítséget nem jelentenek a túlterhelt szakápolóknak. Csak a közmunkaprogram keretében évente 200 közmunkást foglalkoztattak a kórházak. Ha az erre fordított összegnek csak a töredékét az iskolarendszerű egészségügyi képzés megújítására fordították volna, nagyobb eredményt értek volna el. 2008 előtt csak Közép-Magyarországon 12 szakképzőhely volt, amiből egyetlen egy maradt. Jelenleg az ország legtöbb pontján csak költségtérítéses szakdolgozó-képzés folyik. Nem véletlen, hogy évente egy-másfél tucat műtőasszisztens, körülbelül tíz pszichiátriai szakápoló végez csupán ma Magyarországon. Míg 8 évvel ezelőtt még 46 év volt a szakrendelőkben és kórházakban dolgozó ápolók átlagéletkora, ma már több mint 50 év” – nyilatkozta dr. Balogh Zoltán a Világgazdaságnak.

hirdetés

Könyveink